Előfizetői tartalom

Aláfűtöttek a budapesti újlakás-piacnak: a vásárlóknál és a fejlesztőknél is hatalmas a pörgés

Portfolio
Már 2021 elején is eseménydús újlakás-piacról számoltunk be, azóta csak még nagyobb lett az aktivitás, mind a fejlesztők, mind a vásárlók részéről. Százasával jelentenek be új lakásépítéseket, a nagyobb és sok projektnek köszönhetően pedig van miből válogatni a vásárlóknak is. Az elmúlt 5 évben csupán két olyan 2018-as negyedév volt, amikor több új lakást adtak el a fejlesztők, mint 2021 tavaszán. A korábbi időszakokból már megszokhattuk, hogy ha új lakásról van szó, akkor a XIII. kerület jeleskedik. Bár a végső értékesítési számokban ez az állítás továbbra is megállja a helyét, a XI. kerület ebben a negyedévben duplázott: közel kétszer annyi értékesítés ment végbe itt mint a korábbi hónapokban. A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai alapján mutatjuk be, hogy hol, mennyi új lakásra csaptak le a vásárlók 2021 második negyedévében.

Már 2020 vége és 2021 eleje között is arról számolhattunk be, hogy kifejezetten nagy az érdeklődés, illetve a valós vásárlási kedv az új lakásoknál, akkor 1600 új lakást adtak el a fejlesztők Budapesten.

A biztató évkezdet azóta csak még jobb lett:

2021. február és 2021. május között 2000-nél is több új lakás kelt el a fővárosban a budapesti lakáspiaci riport adatai alapján.

Miről szól a cikk?

  • Kapkodnak az új lakások után a vásárlók: ha az így folytatódik 5 éves csúcsot döntenek
  • Százlakásos projekteket jelentenek be a fejlesztők
  • A XIII. kerület méretéből fakadóan még kitart, de a XI. kerület tűnik az új befutónak

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái