Október 12-én a CEU ötödik kerületi épületében gyűlt össze a Főváros és a BVK (Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány) vezetősége illetve az okosvárosok hazai és nemzetközi szakértői. Az eseményt megnyitó Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a konferencia legfontosabb mondatával kezdte beszédét: az okosváros nem a technológiai megoldásokról, hanem az emberekről szól.
A főpolgármester kifejtette, nehéz idők várnak a Fővárosra, de az okos megoldások integrálása elengedhetetlen a város organikus fejlődéséhez. Karácsony Gergely elmondta, hogy az idén először megtartott konferenciával hagyományteremtő céljai vannak a Fővárosnak és a BVK-nak, több hasonló eseményt szeretnének szervezni a jövőben.
Kele János, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány projektigazgatója arról beszélt, hogy a BVK feladata lesz összefogni az okosváros megoldások fejlesztésében résztvevő szereplőket. A közalapítvány szeretné, ha a lehető legtöbb helyről érkeznének inputok a projekt során, ezért 2022 év végéig létrehoz egy Smart Budapest névre hallgató alapot, amelyből innovatív projekteket fog finanszírozni. Kele János szerint a támogatási alap már kidolgozás alatt áll, és hamarosan további részleteket fognak megosztani.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!