Előfizetői tartalom

Hol csökkentek a legnagyobbat a lakásárak? - Így állunk Európa többi országához képest

Több cikkben is foglalkoztunk már azzal, hogy milyen okok állnak a magyarországi lakásárak visszaesése mögött. A magyar folyamatok azonban nem térnek el jelentősen Európa többi országától sem. Az uniós tagállamok lakásárindexe a tavalyi utolsó negyedévben másfél százalékkal csökkent és bár vannak országok, ahol még mindig tart az emelkedés, a magyarországinál nagyobb csökkenések is szép számmal előfordulnak.

Noha az Európai Unióban a lakásárak jelentősen magasabbak ma, mint 2015-ben voltak, a tavalyi év végén már az országok többségében nominálisan is csökkenni kezdtek az árak. 2022 IV. negyedévében az uniós tagállamok összesített lakáspiaci árindexe a 2015. évi bázis 147 százalékát tette ki, az eurózónán belüli lakásárindex 144 százalék volt, azaz bő hét év alatt másfélszeresükre emelkedtek az árak. Magyarországon ennél jelentősen nagyobb áremelkedés ment végbe, nálunk hét év alatt 150-170 százalékos volt a drágulás. Az alábbi ábra 2010-es bázissal mutatja ezt.

Ahogy viszont azt az utolsó negyedéves számokon látjuk, mostanra nálunk is elkezdődött az árak csökkenése. A KSH szerint a tavalyi utolsó, míg az MNB és a Takarék lakásárindexe már a tavalyi harmadik negyedévben is enyhe visszaesést mért.

A hazai ingatlanpiac különböző területei kiemelt figyelmet kapnak a június 7-i Portfolio Property X 2023 konferencián. Részletekért kattints!

Egyre több ország jár hasonló cipőben

Az uniós tagállamok - kiegészítve Izlanddal és Norvégiával - többségében tehát már a a tavalyi év végén csökkenni kezdtek a lakásárak, de vannak országok, ahol ez a folyamat már több mint egy éve tart. Míg 2022 harmadik negyedévében még csak 6, addig a negyedik negyedévben már 18 országban volt mérhető lakásárcsökkenés.

A cikkből kiderül:

  • Melyik uniós országokban estek vissza legnagyobb mértékben a lakásárak?
  • Hogy áll most a korábbi évek növekedésében éllovas Magyarország?
  • Melyek azok az országok, ahol már éves összevetésben is mérhető a lakásárak mérséklődése?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés