Előfizetői tartalom

"Még mindig az aranybánya kifejezést tudom használni a vállalkozásra"

Már meghallgatható a Portfolio heti podcastjének augusztus 3-i adása. A mai podcastben egy kétrészes nagyinterjú második részét közöljük, melyet Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital társalapítójával, az eMag ügyvezető igazgatójával készítettünk. Kevés olyan emblematikus cége volt ugyanis a hazai internetes kereskedelemnek, mint az Extreme Digital, amely nemrég, mint brand beolvadt az eMagba, és bár az alapítók mindketten az Emag társtulajdonosai is, az Extreme Digital és az eMag egybeolvasztása jó alkalom volt arra, hogy felkérjük Várkonyi Balázst egy hosszabb interjúra. Az adásban egyebek mellett szóba került, hogy hogyan jelent meg Magyarországon az online kereskedelem az offline térben, hogy milyen lehetőségeket kínált a 2008-as válság az Extreme Digital számára, és Várkonyi Balázs beszélt arról is, hogy miképpen adták el a cégük több mint felét 2015-ben a Steinhoff Internationalnak, majd pedig hogyan vásárolták azt vissza 2018-ban. Végül pedig, azt is megkérdeztük tőle, hogy hogyan élte meg azt a napot, amikor az Extreme Digital, a márka, melyet felépített, brandként beolvadt az eMag platformba. Az interjú első része ide kattintva érhető el.

A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is: KÖVESS MINKET Várkonyi Balázs az interjúban egyebek mellett elmondta: Bár online cégként kezdték, az online tér egy marketingfelület volt csak, ami gyorsabb és olcsóbb volt, mint az offline hirdetési felületek. Egy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés