Akár 280.000 forint állami támogatást kaphat, ha még idén lép (x)

December végének közeledte az elmúlt év lezárását jelenti a pénzügyek több területén, így a kínált lehetőségek vonatkozásában is. Az egyik ilyen, hamarosan lezáruló lehetőség a nyugdíjmegtakarítások adóvisszatérítése. Ha élelmesek vagyunk, akkor a december 31-ig megkötött nyugdíjcélú megtakarításokkal akár több százezer forintot is nyerhetünk. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan tudjuk kihasználni ezt a kiskaput, és még idei befizetéseinkre igénybe venni az állami támogatást.
A nyugdíjunk összege kritikusan alacsony lesz
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Magyarország lakosságnak elenyésző része rendelkezik csak nyugdíj-megtakarítással. Márpedig egy ilyen öngondoskodási forma elindítása mára nem csak úri huncutság, hanem egyre inkább létkérdés.
Hiszen a jelenlegi nyugdíjrendszer számos olyan kihívással küzd – nemzetközi szinten is –, amelyre a válaszokat egyre inkább csak a nyugdíjcélú megtakarításban találhatjuk meg.
Ennek háttere, hogy társadalmunk átalakulóban van: miközben csökken az aktív munkavállalók száma, addig folyamatosan növekszik a nyugdíjasoké. A legtöbb állam a nyugdíjkorhatár emelésével igyekszik felvenni a küzdelmet a problémával, ám ennek ellenére is elkerülhetetlen, hogy az összegek még tovább csökkenjenek a jövőben. A szakértői becslések szerint 30 év múlva a nettó fizetésünk 30-40 százalékára számíthatunk majd nyugdíjként.
Elengedhetetlen hát, hogy öngondoskodással egészítsük ezt ki. Hiszen az államtól kapott összeg aligha lesz elég a kiegyensúlyozott, pénzügyi problémáktól mentes nyugdíjas évekhez. Egy időben elkezdett nyugdíjmegtakarítás tehát voltaképpen létszükséglet, így nem kérdés, hogy előbb-utóbb indítanunk kell egyet. A kérdés csak az, hogy ezt hogyan tudjuk megtenni a legelőnyösebb módon.
Valóban kiskapu idén indítani?

Az állam többek között az öngondoskodásban látja a nyugdíjrendszer problémáira való gyógyírt, így az adóvisszatérítéssel ösztönzi, hogy minél többen éljenek a nyugdíjcélú megtakarítások lehetőségeivel.
Ezért az éves befizetéseink 20 százalékát – egy adott értékhatárig – jóváírja a megtakarítási számlánkon, vagyis minden egyes évben ennyivel növekszik az általunk befizetett összeg. Nem kézhez kapjuk tehát ezt a pénzt, hanem hozzáírják a befizetéseinkhez, így a megnövekedett összeg termeli majd számunkra a hozamokat.
Ez az adóvisszatérítés az állam által hivatalosan elismert három nyugdíjcélú megtakarítás esetében eltérő összeghatárokig igényelhető: az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) legfeljebb 150.000, a nyugdíjbiztosítás 130.000, a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) 100.000 forint adóvisszaérítést biztosít. Többféle nyugdíj-előtakarékosság egyidejű igénybevétele esetén pedig maximálisan 280.000 forint igényelhető vissza.
Miért beszélhetünk kiskapuról, ha még idén elindítjuk a nyugdíjcélú megtakarítást? A lehetőség valójában egy legális opciót jelent arra nézve, hogy már az idei adónkból visszakapjunk legfeljebb 280.000 fortintot. Ez akkor lehetséges, hogyha még idén elindítjuk megtakarításunkat, és akkor járunk igazán jól, ha nagyobb összeget fizetünk be számlánkra. Hiszen ez után már igénybe vehetjük a 20 százalékos adóvisszatérítést, miközben ha januárra halasztjuk a megtakarítás elindítását, az idei adónk az államnál marad.
A másik előnye annak, hogy minél hamarabb elkezdjük az öngondoskodást, az az idő tényezője. Minél korábban kezdjük ugyanis a megtakarítást, annál nagyobb hozamra számíthatunk, hiszen az óra nekünk ketyeg.
Melyiket érdemes választanunk?
Az államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítások tekintetében igen különböző lehetőségekről van szó. Az önkéntes nyugdíjpénztár már havi 4.000 forintos díjtól indítható, befizetéseinket pedig hazai állampapírokba, részvényekbe, kötvényekbe fektetik. Jellemzően 3–4, előre összeállított, különböző kockázati szintű portfólió közül választhatunk.
A nyugdíjbiztosítás esetében már nagyobb a szabadságunk, számos befektetési alap között kereshetjük meg a számunkra leginkább megfelelőt, és egyedi portfólió összeállítására is lehetőségünk van. A legszélesebb termékpalettával, a legmodernebb megoldásokkal és kiegészítő szolgáltatásokkal rendelkezik, azonban minimum havi 8.000 forintos díjtól érdemes elindítani.
A nyugdíj előtakarékossági számla viszont már nem kíván meg rendszeres befizetéseket: bármikor, bármilyen összeget elhelyezhetünk a rajta, amelyeket belátásunk szerint fektetünk be különböző értékpapírokba. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy ez a megtakarítási forma pénzügyi jártasság esetén javasolt. A lejáratkor – az előző két típussal ellentétben – nincs lehetőség arra sem, hogy rendszeres járadék formájában kérjük a számlánkon összegyűlt összeg folyósítását.
Ezek természetesen csak a főbb különbségek, de számos egyéb vonatkozásban is eltérnek az egyes megtakarítási formák. Arról nem is szólva, hogy jelenleg Magyarországon 13 ÖNYP, 7 NYESZ, a nyugdíjbiztosítások tekintetében pedig 13 biztosítótársaság 49 különböző módozata érhető el.
Körültekintően, akár független szakértők díjmentes tanácsadásának segítségével érdemes hát kiválasztani azt a nyugdíjcélú megtakarítást, amely valóban a legjobb számunkra.

Szja-visszatérítés: katások és családosok esetén
A fent említett 20 százalékot természetesen csak akkor tudjuk visszigényelni, ha fizettünk személyi jövedelemadót. Fontos kiemelni, hogy abban az esetben is van megoldás, ha katás egyéni vállalkozóként vagy nagycsaládosként mi nem tartozunk ebbe a körbe. Ilyenkor a nyugdíjbiztosítás esetén lehetőség van arra, hogy más legyen a szerződő fél és a biztosított személye.
A családosok esetén idén a szokásostól eltérő helyzet áll elő: a kormány ugyanis a gyermeket nevelő családok részére visszatéríti a 2021-ben befizetett személyi-jövedelemadót 809.000 forintig. Így ha jogosultak vagyunk erre, akkor a 20 százalékos visszatérítéssel csak akkor tudunk élni, ha ezen az összeghatáron túl is van befizetett adónk.
Hogy pontosan mekkora bruttó jövedelemmel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy a 2021-ben visszakapott személyi jövedelemadón felül is igénybevehessük a nyugdíjcélú megtakarítások adóvisszatérítését, arról itt részletesen tájékozódhatunk.
Ha egyébként is fontolgatjuk, most érdemes lépni
Nem utolsó szempont azonban az sem, hogy a fenti lehetőség csak azoknak ajánlott, akik komolyan elkötelezettek az iránt, hogy nyugdíjcélú megtakarítást indítsanak. Ha ez igaz ránk, és rendelkezünk is megtakarítással, akkor érdemes kihasználni az idei lehetőséget.
Az öngondoskodásra mindenképpen szükségünk van, és minél előbb kezdjük el, annál nagyobb összeg áll majd rendelkezésünkre nyugdíjas éveinkben. December 31-ig indítva pedig igényt tarthatunk arra a plusz összegre is, amelyet az állami támogatás jelent – ha megtehetjük, érdemes kihasználni az alkalmat.
(x)
Újabb magyar város megy neki a szolidaritási adónak
Fideszes képivselők is támogatták a kezdeményezést.
Hatalmas fordulat az amerikai vámokkal kapcsolatban – Mi lesz így a forinttal?
Azonnal reagált a devizapiac is.
Tűzszünet a láthatáron? Meglepő fejlemény az amerikai javaslat körül
Az egyik fél már igent mondott.
Újabb fordulat a vámháborúban: érvényben maradhatnak a büntetővámok
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság engedélyezte.
Moszkva felvette a kapcsolatot Kijevvel, megnevezték a következő tárgyalás tervezett időpontját – Háborús híreink csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Energia esőcseppekből
A triboelektromos nanogenerátorok új távlatokat nyitnak a fenntartható, decentralizált energiatermelésben.
Dr. Robot rendel - az AI új szerepe az egészségügyben
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig egyre több területen kap szerepet az AI. De vajon mennyire bízhatjuk rá magunkat egy...
Th
Innováció határok nélkül: új korszak a magyar-koreai kutatás-fejlesztésben
2025-ben új lendületet kap a magyar és dél-koreai kutatók, fejlesztők és vállalatok közötti együttműködés: megjelent a 2025-1.2.3-TÉT-IPARI-KR kódszámú pályázati felhívás, amely a ké
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Brutális vámot zúdít az EU-ra Donald Trump!
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!