Előfizetői tartalom

A lakbérrobbanás durva következményei: 36 milliót érhet egy 30 milliós lakás

A lakbér nem ablakon kidobott pénz, de ettől még egy albérlet simán lehet drágább a saját lakásnál - cikksorozatunk előző részében ennek az állításnak ágyaztunk meg, most pedig eggyel beljebb lépünk a lakásmegtérülés útvesztőjében. Bemutatjuk, hogy a felrobbanó albérletárak miként hozhatóak kapcsolatba az elszálló ingatlanárakkal, és hogy ez mit mond a bérlés és vásárlás örök kérdéséről. Számításaink szerint egy 30 milliós lakás már inkább 36 milliót érhet, amennyiben az albérletárakból indulunk ki. Megnéztük még azt is, hogy mekkora lakbér esetén válnánk közömbössé a lakásvásárlás és bérlés közötti döntésben, amely igencsak elgondolkodtató eredményeket hozott. Hangsúlyoznánk, hogy ezek a számítások csak annyira jók, amennyire a mögöttes feltételezések helyénvalóak. A jövővel kapcsolatban sosem lehetünk biztosak, de azért ebből nem következik az, hogy teljes a homály. Sorozatunk következő, záró epizódjában a lakásárak változását, illetve ahhoz kapcsolódva a bérlők és tulajdonosok közötti vagyonkülönbségeket vizsgáljuk majd meg egy hétköznapi példán keresztül. 2019.05.18 17:10 Borzalmasan magas a lakbér: tényleg jobb venni, mint az ablakon kidobni a pénzt?

Portfolio ProfAz örök kérdés: venni vagy bérelni? Itthon ma kétféle emberrel találkozhatunk: az egyik repdes az örömtől, hogy még az árak elszállása előtt vett magának lakást, a másik pedig szorong a kitartó drágulás miatt. Oké, talán ez túlzás. De az már tény, hogy a lakásárak emelkedésével iszonyú forró lett a téma. Ilyenkor az emberek gyakran megijednek, hogy elmegy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés