Előfizetői tartalom

Mindenki csak állt és nézte, ahogy leszúrják - Vagy valami más történt?

Újabb meghatározó elmélet dőlt meg a pszichológiában, miután kutatók egy csoportja vette a fáradságot, és megvizsgálta a valóságot. Eddig sokan azt hitték, hogy az emberek simán keresztülnéznek a bajba jutott társukon, nem segítenek neki, főleg ha mások is jelen vannak az esetnél. Ezt a vélekedést egy nyílt utcán történt, brutális késes gyilkosság indította el még a 60-as években, amit követően arra jutott a szociálpszichológia, hogy az emberek erősen hárítják a felelősséget. A jelenséget el is nevezték járókelő-effektusnak. Csakhogy egy friss kutatás alapján most úgy tűnik, ez az egész egy totális tévedés. Biztonsági felvételek százait vizsgálva kiderült, hogy 10 esetből 9-szer az emberek igenis segítenek a másikon. Sőt, ha csoportban vannak, akkor erre csak tovább nő az esély. Talán mégsem olyan rosszak az emberek, ahogy a pszichológusok gondolták.

Nem törődünk a másikkal?Bizonyára mindenki hallott már olyan történetről, hogy valakit a nyílt utcán bántottak, a sok járókelő pedig mit sem törődött vele, nem segített. Ezt a jelenséget hívja a szociálpszichológia járókelő-effektusnak (bystander effect). Nagyon népszerű elméletről van szó, azon túl ugyanis, hogy egyetemi pszichológia kurzusokon oktatják, még a hétköznapi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés