fogkrém, paszta
Prof

Fel kellett volna készülni a nehéz időkre? Bemutatjuk a brutális spórolás valódi erejét

Eljött az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a spórolásról. No de most ne a lehangoló makrogazdasági következményeiről – hogy éppenséggel kinyírja a fellendülésünket – hanem egy sokkal vidámabb aspektusáról. Arról, hogy számunkra tulajdonképpen milyen brutális eredménye is lehet a garasoskodásnak, ha azzal kitartóan büntetjük a fogyasztói társadalmat. Talán mindenkiben felmerült már, hogy ha nem költene cigire, kávéra, sörre – vagy egy tetszőlegesen helyettesíthető dologra – akkor mennyire sok pénze is lenne. Nos, mi ezt most kiszámoltuk, lemodelleztük és ezennel le is írjuk, hogy bizony az erőteljes spórolással tényleg lehet valamire vinni. Például évekkel előbbre hozhatjuk a nyugdíjunkat, vagy ha újból lecsap a koronavírus, akkor már nem fog minket felkészületlenül érni. Az alábbi cikkben a FIRE mozgalom szemszögéből nézzük meg, hogy mennyivel hamarabb válhatunk pénzügyileg függetlenné, ha a fizetésünk egyre kisebb hányadával is hajlandóak vagyunk beérni.

Vésztartalék és életjáradék

A fél világ leállt a koronavírus miatt, és emiatt nagyon sokan elveszítették a munkájukat az elmúlt időszakban. Sokuk számára különösen nagy csapás volt ez, hiszen amellett, hogy elestek a fix bevételüktől és megdrágultak az élelmiszerek, a nagy bizonytalanság közepette még a munkahelykeresés is teljesen kilátástalannak tűnhetett. Utólag könnyű bölcsnek lenni, de pontosan emiatt tartja a mondás, hogy mindenki rendelkezzen egy vésztartalékkal az esős időkre.

A koronavírus hazai belobbanása előtt itt a Portfolio Prof hasábjain éppen arról értekeztünk, hogy tőlünk nyugatabbra fellángolt az úgynevezett FIRE mozgalom. Ez a pénzügyi függetlenséget és korai nyugdíjazást propagáló irányzat lényegében a pénzhez és a kényszerű munkához való hozzáállásunkat kívánja átalakítani. Követői arra törekszenek, hogy erőteljes spórolással és alaposan kiválasztott befektetésekkel felhalmozzanak egy akkora összeget, aminek a hozamából már függetlenedni lehet. Ez utóbbi egyébként nem feltétlenül jelenti azt, hogy utána ne dolgozna már valaki. Hanem pusztán a lehetőségét jelenti annak, hogy bárhogyan is dönt az illető, az nem veszélyezteti a megélhetését, hiszen azt a befektetéseiből származó passzív jövedelem már fedezi.

Irigylésre méltó az ilyen helyzet, annyi biztos. Különösen az olyan gazdaságilag bizonytalan időkben, mint amit most élünk a koronavírus következtében. De vajon mennyire reális mindez? Ki az, aki ezt tényleg el képes érni? Nem arról van igazából szó, hogy a FIRE mozgalom csak az eleve nagyon gazdagok hóbortja? Nos, az alábbiakban ennek járunk utána.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a semmiből nem lesz soha semmi: vagyis, ha valaki nem tud érdemben megtakarítani, akkor számára ez a történet kivitelezhetetlen. De vajon hol húzódik a határ, milyen fizetéssel lehetne érdemes elgondolkozni a FIRE mozgalmon?

A választ jó közgazdász szokással élve úgy kell kezdenünk, hogy attól függ! Ugyanis a szükséges jövedelmi szint valójában a fenntartani kívánt életszínvonal függvénye. Hogy egy viszonylag extrém példát mondjunk: ha valaki vidékre költözött egy önellátó farmra, mindent maga tart karban és javít meg, akkor elképzelhető, hogy szinte semennyi – vagy nagyon minimális – havi betevőre van csak szüksége. Egy ilyen ember tulajdonképen bármikor nyugdíjba vonulhat, ahogy a kénye-kedve tartja. A másik véglet pedig, ha egy budai penthouseban lakunk és egyszerűen nem érezzük teljesnek az életünket, ha nem megyünk minden évben ausztrál jachtozásra legalább kétszer. Nyilván, ehhez némileg több megtakarításra van szükség.

De vessük most el ezeket a kirívó eseteket és próbáljunk meg a hétköznapi ember fejével gondolkozni. Mennyire kell vajon egy átlagnál kicsit jobban kereső, budapesti fiatalnak visszafognia a kiadásait, hogy egyszer vigyorogva beadhassa a felmondását a munkahelyén? Vajon meddig kell ehhez várnia? Nyilván, ezek a tényezők erősen visszahatnak egymásra. Építsünk hát egy egyszerű modellt, hogy kiderítsük a választ!

Összespórolunk a nyugdíjra

Mindenek előtt le kell fektetnünk a gazdasági környezetre vonatkozó alapvető feltételezéseinket. Enélkül ugyanis csak a levegőbe beszélnénk, és értelmezhetetlen volna bármiféle számszerű állítás. Fogadjuk el, hogy a hazai infláció 3 százalék lesz átlagosan, és ezt a pénzromlást szerencsére a fizetésünk is követi. Vagyis nem vagyunk annyira pechesek, hogy valamelyik régóta elhanyagolt állami szektorban dolgozzunk. De jegyezzük meg, hogy ezzel így sem trendszerű reálbér-növekedéssel, sem pedig az életpályánkban rejlő bérugrásokkal nem számolunk, ami alapesetben egy elég konzervatív feltételezést takar.

A tőkepiacon részvénytúlsúlyos, diverzifikált kockázatos portfóliót tartunk hosszú távon, aminek az átlagos reálhozamát tekintsük 4 százaléknak. Ez feltehetően kicsit magasabb, mint a magyar potenciális reálnövekedés, de senki sem mondta, hogy a magyar növekedési környezetben működő átlagos vállalatokat kellene vennünk. A hosszútávú 4 százalékos átlagos reálnövekedés máskülönben pedig azért nem egy Földtől elrugaszkodott feltételezés. Végül is az S&P 500 1950 és 2009 között átlagosan 7 százalékos reálhozamot produkált.

Mennyiből szeretnénk megélni?

Következő lépésként döntsük most el, hogy nagyjából milyen életszínvonallal békülnénk ki az életünk folyamán. Vegyük itt észre, hogy ha keresünk mondjuk nettó 400 ezer forintot, és azt minden hónapban úgy elköltjük, hogy még csak szóba se jöhet egy megtakarítási számla nyitása, akkor nincs miről beszélni. Ebben az alapmodellben nem számolunk váltakozó karrierpályával, vagyis csak akkor lesz hosszútávon megtakarításunk, ha kevesebbet költünk, mint amennyit megkeresünk. Nevezzük ezt el a megtakarítási rátánknak, ami vegye figyelembe az összes bevételünket és az összes tényleges kiadásunkat, amik az inflációval változnak az idő előrehaladtával.

Tegyük most fel, hogy el tudjuk képzelni az életet 300 ezer forintból, vagyis már most félre tudunk tenni havonta 100 ezret. Nem kell már lakást vennünk és nem várjuk el, hogy jobb legyen az életünk, – na már persze az őszülést okozó munkahely otthagyásán kívül! –, de azért rosszabbul sem szeretnénk majd élni. Vagyis arra volna szükségünk, hogy az inflációval lépést tartva, mindig annyi pénzt vehessünk fel az önmagát fenntartó portfóliónkból, hogy az vásárlóértékét tekintve a mai 300 ezer forintnak feleljen meg.

Rendben, tehát ezt eldöntöttük, hogy 400-ból 100-at félreteszünk, vagyis 25 százalékos megtakarítási rátával bírunk. Ahogy pedig változik az inflációval a bérünk, úgy alakítjuk a félretett összeget is. Na de lássuk, mire elég ez a fajta lemondás?

Nos, a helyzet az, hogy nem sokra: a modellünk szerint durván 35 évig kellene dolgoznunk ebben a felállásban, hogy pénzügyileg teljesen függetlennek mondhassuk magunkat.

Ez bizony nagyon sok idő. Nagyjából 236 millió forint lesz ekkor a befektetési számlánkon, és a pénzügyi szakirodalom szerint innentől kezdhetnénk el biztonsággal felélni a megtakarításainkat. Mint korábban írtunk róla, a portfóliónk kezdeti 4 százalékos lehívása mellett nagyon-nagyon valószínű, hogy fenntartható pályán marad a pénzünk. Másképpen szólva: hogy nem kerülünk abba a kellemetlen helyzetbe, hogy a havi szokásos költekezésünk után egyszer csak lefogy a számlánk. Kínos lenne visszakéredzkednünk a munkahelyünkre, de a kutatások szerint ezzel a 4 százalékos kezdeti aránnyal nem ütközünk majd ilyen problémába.

A gond csak éppen ezzel a 35 évvel van. Persze, ha valaki korán nekiáll ennek a történetnek, akkor még így is jóval hamarabb mehet majd nyugdíjba, mint a sorstársai, akik könyörtelenül ki lesznek téve a nem éppen biztatóan festő magyar nyugdíjpolitikának.

Meddig kell várni?

Oda jutottunk tehát, hogy jó lenne valamivel látványosabb eredményeket elérni. Azért mégiscsak kellemetlen lesz évtizedeken keresztül mindig azt mondani a barátainknak meg a párunknak, hogy azért nem hívjuk meg őket az étteremben, mert 28 év múlva nyugdíjba szeretnénk vonulni. Két lehetséges út áll így előttünk: vagy összekapjuk magunkat, odacsapunk a főnök asztalára és elkezdünk többet keresni, vagy pedig még szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat. Bármelyikkel is próbálkozunk az eredménye ugyanaz lesz a modellünk szempontjából: javulni fog a megtakarítási rátánk. Ha pedig javul a megtakarítási rátánk, akkor hamarabb leszünk pénzügyileg függetlenek. Ez a történet alapvetően ilyen egyszerű. De pontosan mekkora is az átváltás a spórolás és a megnyert évek száma között? Most erre térünk rá, mert ez az, ami igazán tanulságos.

megtakaritasi_modell3
A himoney nevű magyar fintech projekt megtakarítási modellje azt mutatja meg, hogy adott megtakarítási ráta mellett hány évig kell spórolnunk, mire biztonsággal nyugdíjba mehetünk (vagyis eltart minket a befektetéseinkből származó hozam úgy, hogy az életszínvonalunk nem esik vissza). A modell a következő fontosabb feltételezések mellett számol: 4% reálhozam, 3% infláció, nettó 400 ezer forint kezdeti inflációt követő jövedelem, és 4%-os kezdeti portfólió-lehívás.
megtakaritasi_modell4

Avokádós kávé

Kezdjük először a kicsi lépésekkel: mondjunk le a túlárazott avokádós prémium kávénkról. Különben is sokan mondják már, hogy ez a kávé meggyalázásán túl a fogyasztói társadalom elburjánzásának olyan szintje, ami a Föld megsemmisülését fogja eredményezni. Oké, talán ez túlzás. De maradjunk annyiban, hogy most mégsem vitatkozunk ezzel az állítással, nem veszünk többé avokádós kávét minden pénteken, és a zsebünkben marad cserébe havi 8 ezer forint. A 400 ezres kezdeti fizetésünknek ez bizony a 2 százaléka, vagyis a megtakarítási rátánkat ennyivel emeltük meg. És láss csodát: a nyugdíjig hátralevő éveink száma 35-ről 33-ra csökkent a modellünk szerint. Két évet nyertünk csak azért, mert abbahagytuk azt a nyamvadt avokádós kávét!

Ez az igazi meglepetése ennek a nyugdíjmodellezési gyakorlatnak! Rádöbbent ugyanis mindenkit, hogy a spórolós nagymamáinknak volt mindvégig igaza. Amikor mi lesajnálóan vettük tudomásul, hogy citrompótlót használnak a valódi citrom helyett, akkor még nem tudtuk, hogy e mögött valójában milyen pénzügyi szimulációk búvnak meg. Sok kicsi ugyanis tényleg sokra megy, ha kellően hosszú befektetési időtávot vizsgálunk – mint ahogy általában az a nyugdíj-előtakarékosságnál szokás.

Az avokádós kávéval tett brutális leszámolásunk után most merészkedjünk jóval messzebbre! Nézzünk valami extrémet: mi lenne, ha felhagynánk az összes olyan költéssel, amit igazából csak a társadalom vár el tőlünk és mi nem leszünk tőle boldogabbak. Felejtsük el az iPhone-t, az okosórákat, a szép autókat, a túlárazott és kényelmetlen bőrcipőket, meg úgy nagyjából mindent, ami nem fontos nekünk, és kössünk ki egy 200 ezer forintos életszínvonalnál. Nem egyszerű a lemondás, tudjuk, meg ugye Budapesten már tető alá kerülni sem könnyű ennyi pénzből. De tegyük fel, hogy megcsináltuk, és ezzel a megtakarítási rátánk 50 százalékra nőtt. Nos, ha ekkor még nem hagytak el a szeretteink, mert mindenen spórolunk, akkor máris eldicsekedhetünk nekik egy komoly eredménnyel: nekünk már csak 18 év van hátra a nyugdíjig.

Nagy lemondással tényleg elérhető

Az évek további csökkentése innentől kezdve már egyre kevésbé reális pusztán a költségek megvágásával. Kénytelenek vagyunk jobb munka után nézni, hogy még közelebb hozhassuk ezt a bizonyos FIRE álmot! Tegyük fel, hogy olvastuk a Portfolio-n, hogy a programozói fizetések egy jól megválasztott területen még relatíve kevés tapasztalattal is inkább a nettó 600 ezerhez vannak közel. Ingyenes netes tartalmakon megtanulunk hát kódolni, hogy még csak véletlenül se növeljük a havi 200 ezres kiadásunkat. Ezzel a megtakarítási rátánk pedig rögtön 67 százalékra ugrik, az előttünk álló munkaévek száma pedig már pusztán 11 év lesz. Ha pedig netán nagyon belejövünk a programozásba és szenior fejlesztőként megütjük a nettó 1 milliót – plusz ezt sikerül eltitkolnunk a párunk elől, hogy ne kelljen több pénzt költenünk rá – akkor már akár 6 éven belül is nyugdíjba mehetünk. Lesz nagy meglepetés, annyi biztos.

PERSZE, ÉREZZÜK, HOGY A TÖRTÉNET VÉGÉNÉL MÁR AZÉRT ERŐSEN FESZEGETTÜK A REALITÁSOK HATÁRÁT. NEM FOG SENKI EGYMILLIÓS FIZETÉS MELLETT 200 EZERBŐL TENGŐDNI, EGYSZERŰEN TÚL ERŐS A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM GRAVITÁCIÓJA. DE HA A VÉGLETEKET NÉZZÜK, AKKOR VÉGÜL IS NEM LEHETETLEN: VANNAK BŐVEN EGYMILLIÓS FIZETÉST NYÚJTÓ ÁLLÁSOK MAGYARORSZÁGON, ÉS NÉMI SKÓT BEÜTÉSSEL 200 EZER FORINTBÓL IS MEG LEHET ÉLNI.

A korai nyugdíjazás és a FIRE követése tehát itthon sem teljesen lehetetlen, de azért a KSH által jelentett átlagbérnél érdemben többet kell keresni, miközben az életszínvonalunk tekintetében nagyon erős kompromisszumokra van szükség. A modellünk viszont jól bizonyítja, hogy a spórolásnak – megfelelő befektetési magatartás mellett – tényleg komoly ereje van. Egyáltalán nem csak a szupergazdagok számára érhető el a pénzügyi függetlenség vagy a korai nyugdíjba vonulás, ha képesek vagyunk lemondani a drága életről. Csodára azért mondjuk ne számítsunk, 30 évesen nem fog túl sok ember nyugdíjba vonulni itthon.

Persze nem is kell feltétlenül a végletekig vinni a FIRE mozgalom ajánlásait: ha már képesek vagyunk felhalmozni annyi pénzt, hogy az részben fedezze a kiadásainkat, akkor például dönthetünk úgy, hogy a stresszes állásunk helyett valami kellemesebb időtöltést választunk. Például elmegyünk felügyelni az állatkerti simogatót – különösen akkor, ha előtte a multis világban tették tönkre az idegeinket.

Címlapkép forrása: Getty Images

Frankfurti tőzsde
bejrút200804
koronavirus
erkély zöld épület
moszkva vörös tér oroszország kreml
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
mcdonalds gyorsétterem