Előfizetői tartalom

750 milliárd a tét: nem egymással, hanem az idővel küzdünk

"Az előrehozott pályázati meghirdetés, mint magasabb sebességi fokozatba kapcsolás, mindenképpen támogatható, és ezt egyféleképpen lehet a legoptimálisabban elérni, ha a lehető legszélesebbre tárjuk a pénz kihelyezési körét, azaz a vállalkozó mindenhol férjen ahhoz hozzá" - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója ezt az új ciklus 750 milliárd forintnyi visszatérítendő EU-forrásának változó elosztási rendszere kapcsán mondta. Krisán leszögezte: "a vállalkozóknak és nekünk is teljesen mindegy lenne a pénzelosztás módja, a sebessége viszont egyáltalán nem", hiszen a kiosztandó pénz hatalmas a hátralévő 5 évnyi időhöz képest. Meglátása szerint ha kiszorulnának a bankok és a már bizonyított pénzügyi közvetítők a pénz elosztásából, azzal "a gyereket is kiöntenénk fürdővízzel együtt". Érvelése szerint a pénzkihelyezés gyorsasága és a meglévő tudás hasznosítása a két legfontosabb dolog, így azzal a hasonlattal élt: "Trabantot szinte mindenki tudott szerelni, de egy hibrid motorhoz nem biztos, hogy elég lesz a kalapács."

Portfolio: Hogyan látja a minap ismertté vált tervet a 2014-2020-as visszatérítendő EU-források elosztási rendszeréről? Jó megoldásnak tűnik-e az, hogy az MFB országszerte legalább 400 értékesítési pontot állít fel egy rövidesen kiírandó közbeszerzés eredményeként? Krisán László: Még nem látjuk a közbeszerzési kiírás tartalmát, de a kérdés megválaszolása...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés