Előfizetői tartalom

Óriási összeggel maradt el saját menetrendjétől a kormány

Vízi Ildikó
A magyar kormány által 2015-re hivatalosan közzétett uniós pályázati menetrendektől összesen 1553 milliárd forinttal és 210 pályázat megjelentetésével maradt el az intézményrendszer a 2014-2020-as uniós ciklus terhére - derül ki a Portfolio év elején frissített pályázati adatbázisából. Jól látszott tehát a tavalyi év során, hogy a fókusz még erőteljesebben a 2007-2013-as ciklus pénzkifizetésére irányult, és az új periódusbeli csúszások ezzel is összefüggtek. Az összképet persze jelentősen javítja, hogy egyrészt még december elején 1105 milliárd forintnyi keretösszeggel "tolt ki" nagy, 2014-2020-as időszakbeli közlekedési pályázatokat a kormány, másrészt az év utolsó hetében több százmilliárdnyi pályázat ömlött a piacra. Utóbbi nem feltétlenül javítja azoknak az éves pályázati menetrendeknek a hitelességét, amelyeket egyébként kifejezetten jó kezdeményezésnek tartunk. Mindenesetre 2015 végéig számításaink szerint már 3358 milliárdnyi EU-pályázat nyílt meg, ami a teljes, 7 évre szóló keretnek a 40%-át jelenti. Másfél év van tehát még arra, hogy a fennmaradó rész is megjelenjen, ami így óriási pályázati dömpinget vetít előre.

Elképesztő hajrá, de felemás teljesítményA 2015-ös év lezárultával a Portfolio frissítette és pontosította azt a december 23-án már közzétett nagy EU-s pályázati adatbázist, ami azt mutatta, hogy mennyi pályázatot sikerült tavaly megjelentetnie a fejlesztéspolitikai intézményrendszernek és mindez hogyan viszonyult a hivatalos tervekhez. Ezeknek a terveknek a neve az új ciklusban...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés