Előfizetői tartalom

Irányt váltott a kormány - Lázár elárulta a hátteret

Érezhetően megváltozott a kormány és a hiteles uniós pályázati tanácsadó cégek közötti viszony, mert kétévnyi harc után a Miniszterelnökség kész velük az érdemi párbeszédre, ha az transzparens keretek között zajlik - többek között ez derült ki a Portfolio csütörtöki konferenciáján Lázár János szavaiból. Mivel a projektmenedzsment szakma hetek óta feszült figyelemmel tekintett a tárca rezdüléseire, így mindenképpen örömteli és üdvözlendő az a fordulat, ami most bekövetkezett - ezt már Kovács Zoltán a Rekontir BPM ügyvezetője mondta megkeresésünkre. Szavai szerint az is mindenképpen üdvözlendő, hogy komoly a kormányzati szándék a kóklerek és kijáróemberek kirekesztésére. Meglátása szerint kedvező, hogy a miniszter nyitottságot hangsúlyozott az egyes Operatív Programokon belüli forrásátcsoportosításra is, a pályázói érdeklődés függvényében.

Ez a fordulat háttereA Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve a vállalkozói érdekképviseletekkel kéthavonta tárgyalunk a pályázatok tartalmáról, irányáról azért, hogy könnyítsük a hozzáférhetőséget és növeljük a pályázó cégek számát, de ezzel együtt "készen állunk", hogy a pályázatírókkal és a projektmenedzsment cégekkel is egyeztessünk - többek között...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés