Előfizetői tartalom

Nagy horderejű EU-pályázati döntés jön a Miniszterelnökségtől

A napokban várható a Miniszterelnökségtől egy szakmai állásfoglalás arról, hogy pontosan hogyan kell értelmezni a Közbeszerzési Törvény 25 millió forintos támogatási küszöbével kapcsolatos szabályt, azaz pontosan mely esetekben mentesül a kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cég a közbeszerzési kötelezettség alól - hangzott el a Portfolio szakmai felvetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mai háttérbeszélgetésén. Ez a téma az eddigi nyertes támogatási döntések alapján több száz magyar céget és intézményt érint, de ennél is több, közel 2700 céget érint egy szintén általunk felvetett téma (valóban bekerül-e az új állami projektértékelői rendszerbe a prototípusos pályázat értékelése), amelynek kimenetele a jelek szerint még több hónapnyi vita után sem dőlt el az államigazgatás berkein belül. Az is kiderült, hogy a 30 milliárd forintnyi EU-pénzből felálló, innovációs célú kockázati tőkealaphoz a Magyar Fejlesztési Bank is hozzáadna további 20 milliárd forintos saját forrást.

Megszülettek az első körös eredményekA 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban tavaly és idén meghirdetett kutatás-fejlesztési és innovációs célú EU-s pályázatokra eddig 1189 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be, amelyek közül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kapcsán 172 milliárd forintnyi támogatói döntés született - emelte...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés