Előfizetői tartalom

Megvan a végső döntés - Nyáron gigantikus pénzt kap a magyar kormány Brüsszelből

Miután kedden elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése, csütörtökön délután az Európai Tanács is jóváhagyta a végleges formáját az uniós helyreállítási alap legnagyobb programjának, és ezzel uniós oldalról megnyílt az út a pénzek nyári első kifizetése előtt. Mivel a végső tárgyalások során 10%-ról 13%-ra sikerült feltornászni az idei évben esedékes első előleg kiutalásának mértékét, így ez a magyar reform- és beruházási programból kiindulva mintegy 750 milliárd forint lesz, amit várhatóan júliusban utal majd át az Európai Bizottság. A minap vázolt több lépcsős magyar gazdaság újraindítási terv nyári fázisának bizonyára ez lesz az egyik fő finanszírozási csatornája, a gyakorlatban pedig majd nagy egyetemfejlesztési, illetve energiagazdálkodási és digitalizációs programok elindulásáról fogunk hallani.

700 milliárd eurós döntésről van szó Kedden, az EP-döntés reggelén már összefoglaltuk a 2018-as áron 750 milliárdos, 2020-as áron bő 800 milliárd eurós uniós helyreállítási terv (Next Generation EU) legfőbb elemének számító Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) céljait, forrásait és igénybevételének feltételeit rögzítő rendeletet. Ezt aztán...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái