Előfizetői tartalom

Magyarok százezreit kínozhatja rejtetten a kullancs-kór, ami most egy világraszóló megoldással felismerhetővé válik

Évente mintegy 15 ezer ember kaphatja el Magyarországon a kullancsok által terjesztett Lyme-kórt, de sokan nem is tudnak erről, így manapság már legalább a népesség 10 százalékát érintheti a kór és a szövődményei, egy áttörést jelentő új vizsgálati módszer viszont drasztikusan javítja a felismerhetőséget és ezáltal a kezelés lehetőségét – jelezte a Portfolio-nak adott interjúban Bózsik András Pál. A Lyme Diagnostics Kft. ügyvezetője (képünkön jobbra) bemutatta, hogy az 1,1 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli pályázati pénz segítségével hogyan jutott el édesapjával (képünkön balra), a cég tudományos igazgatójával közösen a világszinten is komoly érdeklődést generáló, a vérmintán és a mesterséges intelligencián alapuló igazolt diagnosztikai módszerhez, és mi konkrétan a DualDur teszt lényege, illetve most hol tartanak az üzleti hasznosítás terén. Az interjú során néhány általános tévhitet is eloszlatott Bózsik András Pál és közben két jó hírt is megosztott. Az egyik jó hír szerint ha valakit megcsípett egy kullancs, akkor utána már egy héttel nagy biztonsággal kimutatható a fertőzés ténye, vagy hiánya; a másik szerint pedig „már az első néhány száz elvégzett vizsgálat segített az orvosoknak betegek tucatjai problémájának megoldásában”, így már vannak olyan esetek is, amikor „többéves szenvedés okára sikerült fényt deríteni a pozitív lelettel, de volt, hogy éppen a negatív eredmény indította el az orvost a helyes irányba”.

Portfolio: Két évvel ezelőtt arról beszéltek édesapjával közösen az Európai Bizottság budapesti képviseletén tartott rendezvényen, hogy az elnyert 1,1 milliárd forintnyi Horizont 2020 forrásból éppen intézik az Önök által kidolgozott Lyme-kór diagnosztikai módszer klinikai vizsgálati minősítésének megszerzését. Végül milyen vizsgálati módszert/módszereket sikerült...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés