navracsics tibor bef
Uniós források

A kormány kilencven fokos fordulatot vett 9,6 milliárd euró hitelért

Szabó Dániel
Noha eleinte a magyar kormány elutasította, hogy igényelje az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz olcsó hitelkeretét, most mégis felkérték Navracsics Tibor uniós főtárgyalóvá előlépett területfejlesztési minisztert annak megigénylésére. Nyáron jár le a határidő a 9,6 milliárd eurós olcsó uniós hitel felvételére, amelynek felhasználásáról Lantos Csaba energiaügyi miniszter dönt majd.

Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint a magyar kormány a Helyreállítási Alap hitelkeretét is lehívja. Az Orbán Viktor vezette kabinet ettől eddig elzárkózott, mivel azzal érvelt a miniszterelnök, hogy Magyarország olcsón tud magától is hitelt felvenni. Ennek fényében már 2021 szeptemberében történt is egy devizakötvény-kibocsátás összesen 4,25 milliárd dollár értékben, amit azzal magyarázott egy interjúban Orbán Viktor, hogy

Ha nem jön a brüsszeli pénz, akkor kimegyünk egyedül a pénzpiacra, és onnan pótoljuk a forrásokat.

Ebben aztán már egy 90 fokos fordulat látszott 2022 tavaszán: márciusban már levélben jelezte a kabinet, hogy mégis igényt tarthat a 9,6 milliárd eurós hitelkeretre Magyarország. Akkor az Európai Bizottság jelezte, hogy ha azt az orosz energiafüggőség csökkentésére fordítaná a kormány, akkor tárgyalhatnak róla. Ez végül nem történt meg, Orbán Viktor akkor nem a zöldátállásra, digitalizáció és fenntarthatósági célok elérésére fordította volna a keretet, így az nem is érkezett meg.

Végül most tényleges lépést tett erre a kormány teljesítve a 180 fokos fordulatot, mivel a kedden megjelent határozat szerint felszólítják Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a hitelkeret lehívásáról, ami jelenlegi árfolyamon nézve több mint 3700 milliárd forintnyi forrást jelenthet.

Mint az a jogszabályból kiderül, a kormány

felhívja a területfejlesztési minisztert, hogy a Magyarország számára a (…) hitel felvétele érdekében szükséges tárgyalásokat folytassa le, azzal, hogy a későbbi mozgástér megőrzése érdekében – a kormány eltérő döntése hiányában – a teljes rendelkezésre álló hitel felvételéről nyilatkozzon;

Az utasításból pedig az is vélelmezhető, hogy azt az energetikai függetlenségre is fordíthatják a Bizottság korábbi jelzésének megfelelően: a hitel pontos mértékét az energiaügyi miniszter által kidolgozott részletes szakmai tervek és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás alapján kell meghatározni. Tehát Lantos Csaba dolgozza majd ki a programokat, amelyekre a pénzt megigénylik, illetve ügyel arra, hogy a deklaráltan az orosz energiafüggőség csökkentő másik uniós programmal, a RePowerEU-val összhangban használják azt fel.

A kormány még időben lépett: a Helyreállítási Alap nagyobbik, vissza nem térítendő részét december 31-éig kellett a kormánynak megszereznie, viszont a hitelkeret igényléséről nyár közepéig kell egyeztetni az Európai Bizottsággal. Viszont egyelőre sem a helyreállítási, sem a kohéziós források nem érkeznek Brüsszelből: az Európai Tanács a jogállamisági eljárásban egy négypontos igazságügyi reformhoz kötötte a kifizetéseket. Az ezekhez szükséges reformokat a múlt héten adta társadalmi egyeztetésre az igazságügyi tárca.

Címlapkép: Portfolio.

himars
tüntetés
mateusz morawiecki
vlagyimir putyin
flybe
elbocsátás kirúgás nő szomorú
Díjmentes online előadás
Mire érdemes figyelni, és milyen eszközöket érdemes használni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. március 21.
Agrárium 2023
2023. március 8.
Biztosítás 2023
2023. március 30.
Építőipar 2023
2023. április 25.
Sustainable Tech 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
NavracsicsTiboroktatas_kepzes1500