Amikor a múlt hónapban kiderült, hogy az Európai Bizottság zárolja az Erasmus+ hallgatói csereprogram és a Horizont Európa kutatási program támogatását a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által 21 egyetem és három közalapítvány számára. Az Európai Tanács végrehajtási határozata szerint egyetlen uniós intézmény sem mehet bele új kötelezettség vállalásba az érintett szervezetekkel 2022. december 15. óta.
Mindez nem jelenti azt, hogy a már aláírt intézményközi szerződések semmisek lennének: a most futó Erasmus és Horizont programokra jelentkezhetnek a hallgatók, azonban a vagyonkezelő alapítványokba került egyetemek és kutatóműhelyek nem tudnak új magállapodásokat kötni. Ha az Orbán Viktor vezette kabinet módosítja az összeférhetetlenségi szabályokat az érintett testületeknél, akkor feloldhatja a korlátozást az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács. Míg a két hete Brüsszelben tárgyaló Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint gyorsan megszűnhet a tiltás, addig a Portfolio és a Politico információi szerint ez nem lesz egy egyszerű tárgyalás.
A Politico úgy értesült az uniós hatóságok tagjaitól, hogy nem lesz gyors megállapodás, amit erősít az is, hogy Magyarország kormányszóvivője arra figyelmeztetett, hogy jogi lépéseket tesznek, ha a helyzet nem oldódik meg gyorsan. A lap ez alapján arról ír, hogy a magyar kormány reakciója, valamint a "kormányközeli és az ellenzéki médiában megjelent tudósítások azt sugallják, hogy itt sokkal többről van szó, mint a visszatartott pénzről".
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!