europai bizottság
Uniós források

Erős megállapításokat tett az Európai Bizottság új vizsgálata Magyarországról, de van előrelépés

Szabó Dániel
Az Európai Bizottság ellenőrzése már rengeteg előrelépést lát a magyar közbeszerzési eljárásoknál, sőt az elmúlt évek egyeztetései alapján is pozitív trend rajzolódik ki: a kormány és a hatóságok bőven hoztak intézkedéseket a brüsszeli aggályok kezelésére. Egy a Portfolio birtokába jutott bizottsági értékelési anyagban a hatóságok és a kormányzat válaszlépéseit, intézkedéseit egyes területeken proaktívaknak tartják, de a Bizottságnál úgy látják, még „rendszerszintű szabálytalanságok” vannak. A korrekciós intézkedések összértéke átlagosan 3 százalék alatt maradt. Mindez pedig közelebb hozhatja az uniós források lehívását is, amelyeket különböző jogállamisági aggályok miatt blokkol az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság (EB) a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó tematikus programoknál végzett átfogó ellenőrzésekor egyszerre talált pozitív előrelépéseket a magyar közbeszerzési rendszernél, főként a szabálytalanságok kivizsgálásánál, más részt jelentős szabálytalanságokat tártak. Az ellenőrzés célja a magyarországi operatív programokon belül az igazolt kiadások jogszerűségével és szabályszerűségével kapcsolatos kockázatok azonosítása és kezelése volt, főként a Miniszterelnökség felügyeletért felelős főosztály munkájánál.

Az ellenőrzés az 1303/2013/EU rendelet 125. cikke alapján a szabálytalanságok megelőzésére, feltárására és kijavítására összpontosított, különös hangsúlyt fektetve a megfelelő irányítás területére. Az ellenőrök 30 odaítélési eljárást és 20 szerződésmódosítást vizsgáltak meg, amelyeket a 2019. november 29-i határnapot követően kezdeményeztek.

Mint az a Portfolio által megszerzett dokumentumból kiderül, a brüsszeli adutitorok a jelentésben többször is kiemelik, hogy Magyarország a korábbi bizottsági egyeztetések részeként az ellenőrzési megállapításokra reagálva több jogszabály-módosításról, valamint pénzügyi korrekciókról is döntött. Valamint idesorolják azt is, hogy a kormány a helyreállítási alap szupermérföldkövei között vállalta, hogy monitoring rendszert hoz létre az egyajánlatos közbeszerzések nyomonkövetésére, valamint visszaszorítja azok arányát.

Van még tér a közbeszerzési rendszer fejlesztésére

A korábbi ellenőrzések jelentős hiányosságokat tártak fel az irányító hatóságok és a közbeszerzési eljárásokat felügyelő szervek közötti koordinációban a szabálytalanságok kezelése során. A megfelelő együttműködés hiányát látták az Európai Bizottságnál abban, hogy szerintük az irányító hatóságok rendszeresen figyelmen kívül hagyták a közbeszerzési felügyeletért felelős minisztériumtól és egyéb szervektől érkező szabálytalansági gyanúk jelzését, így a bejelentett szabálytalanságok 70%-át érdemi vizsgálat nélkül zárták le.

A mostani dokumentumban is kiemelik az egyik ellenőrzött közbeszerzési eljárást, amely során az egyik irányító hatóság jogi felhatalmazás hiányára hivatkozva nem folytatta le a szükséges szabálytalansági eljárást. A 737 bejelentett szabálytalanságból csak 30%-ot ellenőriztek, ami Brüsszel szerint aggodalomra adott okot a szabálytalansági gyanúk kezelésének magyarországi intézményrendszerével kapcsolatban.

E kritikus megállapításokra reagálva a Bizottság ajánlásokat fogalmazott meg Magyarország számára, hogy sürgősen javítsa szabálytalanságkezelési eljárásait.

A magyar hatóságok elfogadták az ajánlásokat, és ígéretet tettek arra, hogy javítják korrekciós kapacitásukat.

A Pénzügyminisztériumot, a Magyar Államkincstárt és az Európai Uniós Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságot jelölték ki felelős szervként az ajánlott intézkedések három hónapon belüli végrehajtására.

Magyarország biztosítékai és pontosításai ellenére a Bizottság ellenőrei továbbá a kifizetett uniós forrásokat érintő szabálysértések miatt büntetéseket is javasolt. A pénzügyi korrekció mértéke az összes vizsgált eljárásnál mintegy 3,5 milliárd forintot (vagyis több mint 10 millió eurót) tett ki, ami a Bizottság szerint aláhúzza a szabálytalanságok káros hatását a magyarországi uniós források felhasználásánál.

Az ellenőrzés egyik másik megállapítása, hogy a közbeszerzés-ellenőrzési főosztály által kiadott negatív döntésekkel szemben nem volt fellebbezési mechanizmus. A Bizottság a közbeszerzési eljárás átláthatóságával és tisztességességével kapcsolatos aggályok kezelése érdekében javasolta egy belső vagy külső szerven keresztül működő fellebbezési mechanizmus bevezetését, ennek pedig a kormány eleget is tett: gyorsan elfogadták a jogszabály-módosításokat, amelyek lehetővé teszik a kedvezményezettek számára, hogy fellebbezzenek a KEF kedvezőtlen döntései ellen. Az újonnan létrehozott, a Területfejlesztési Minisztérium alatt működő Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot jelölték ki fellebbviteli szervnek.

Ezzel ezt az ügyet lezártnak tekinti a Bizottság .

Néha még elég diszkriminatívak az eljárások

Az ellenőrzés szabálytalanságokat tárt fel az integrált reklámügynökségi szolgáltatásokra vonatkozó magyar közbeszerzési eljárásban, amelyet a NIF Zrt. hirdetéseinél írt ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. Az odaítélési kritériumok megsértése, különösen a Google-tanúsítvány meglétével kapcsolatban, valamint a 0%-os kedvezményt kínáló ajánlatok elutasítása aggályokat vetett fel a közbeszerzési eljárás tisztességességével és átláthatóságával kapcsolatban a bizottsági revizorok szerint.

A Bizottság úgy látja, hogy ez a márkaspecifikus korlátozás sok kompetens szereplőt kizárt az eljárásból, a pontos márkanév meghatározása túlságosan diszkriminatív. A reklámpiaci funkcionalitást érintő második szempontot illetően – ebben a konkrét ügyben – az EB kifogásolja Magyarország árképzési módszertanának meghatározását és következetlen alkalmazását, és sürgeti a magyar hatóságokat, hogy foglalkozzanak ezekkel az aggályokkal.

A brüsszeli auditorok ezért az ellenőrzött keretszerződés szerinti kiadások értékének 10%-át kitevő pénzügyi korrekciót javasoltak. Bár a magyar kormány vitatta, hogy észszerűtlen kritériumokkal csökkentette a versenyt az eljárásban, az Európai Bizottság fenntartotta, hogy a közbeszerzésben a méltányosság, az átláthatóság és a megkülönböztetésmentesség követelménye egyelőre nem érvényesül, és továbbra is várja a magyar hatóságok megnyugtató megoldását. 

Az ellenőrzés azt is feltárta, hogy a közbeszerzési eljárás jogszerűségével és az eredeti szerződéshez kapcsolódó kizárólagos jogokkal kapcsolatban továbbra is vita van. A magyar hatóságok részletes válaszai ellenére a Bizottság ellenőrei ragaszkodtak ahhoz, hogy az eredeti szerződéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárás szabálytalan volt, így ez a későbbi szerződéseket természetüknél fogva szabálytalanná teszi.

A folyamatban lévő vita középpontjában a kizárólagos jogok védelme és a közbeszerzési eljárás technikai jellemzői állnak. Az ügy továbbra is nyitott, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a szabálytalanságokat a közbeszerzési eljárás gyökerénél kell kezelni az átláthatóság, a jogszerűség és a tisztességes verseny érdekében.

Érződnek az előrelépések

Az átfogó ellenőrzési következtetésekben viszont az irányítási és ellenőrzési rendszer ellenőrzött részét már nem kritikusan rossznak minősítették, hanem csak úgy látják, hogy „javításra szorul”, ami előrelépés a korábbi értékelésekhez képest. Ezzel együtt sürgetik, hogy a rendszer hiányosságait próbálják meg kezelni a magyar hatóságok, mert a Bizottság ellenőrei arra jutottak, hogy a rendszer hibái által okozott becsült pénzügyi károk összege 34,87 millió euró. Jelzik is, hogy más esetekben ennél nagyobb korrekció is szükséges lehet, mert csak a közbeszerzési eljárások 1,34%-át vizsgálták.

Tehát azt hangsúlyozzák az auditorok, hogy a specifikusan vizsgált eljárásoknál bár történtek előrelépések, a magyar közbeszerzési rendszer esetében még számos téren várnak a magyar hatóságok lépéseire. Azonban a konkrét eseteken túl, látszik rendszerszintű fejlődés is.

Kérdés, hogy a mostani bizottsági vizsgálati eredmény mennyiben segíti majd a kondicionalitási eljárással, vagy a helyreállítási alapból visszatartott uniós források feloldásának ügyét. A közbeszerzési eljárások ugyanis központi elemei a mintegy másfél éve tartó vitának Brüsszel és a kormány között.

Várhatóan gyorsabb áttörést a kormány az uniós támogatások feloldása esetében a kohéziós források 13 millárd eurós részét blokkoló horizontális feljogosító feltételek kielégítésére végrehajtott idén nyári igazságügyi reformmal érhetett el. Itt lassan le is jár az Európai Bizottság határideje a vizsgálat lefolytatására, de egyelőre még áll az óra, mert várják a magyar kormány válaszait.

Címlapkép forrása: xavdlp via Getty Images

budapest-kelebia
tőzsde
zelenszkij-orban
gyemant-oroszorszag-ekszer-szankcio
nav nemzeti ado- es vamhivatal
grönland
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
bank-of england-london-nagy-britannia-egyesult-kiralysag