
Az Európai Unió gazdasági stratégiája gyökeresen megváltozhat köszönhetően a Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) volt elnöke által készített versenyképességi javaslatcsomagnak. Az UBS szerint a jelentés három kulcsfontosságú kihívásra ad választ: az innovációs politika, az energiapolitika és a biztonságpolitika területén tapasztalható problémákra.
Mario Draghi szeptember 9-én mutatta be versenyképességi jelentését, amelyben számos javaslatot tesz uniós reformokra. Amint azt részletesen bemutattuk, átalakítaná az uniós döntéshozatali mechanizmusokat, erősítené a piacvédelmi intézkedéseket, emellett vasúti és egyéb közlekedési fejlesztéseket szorgalmaz, megerősítené a védelmi ipart, továbbá az e-autós támogatásokat is újragondolná.
Az innovációs politikával kapcsolatban a Draghi-jelentés arra figyelmeztet, hogy Európa versenyképessége veszélyben van, különösen Kína előretörésével szemben. Az UBS elemzése rámutat, hogy helyes az a megállapítás, hogy Európának jobban kell támogatnia az innovációt és a startupokat, valamint könnyebben hozzáférhetővé kell tennie a kockázati tőkét és a megfelelő finanszírozási környezetet az innovatív vállalkozások számára. Draghi szerint a termelékenység növelése és a hosszú távú gazdasági növekedés kulcsa az innovációs kapacitás növelése lehet,
ennek finanszírozását pedig a kohéziós politikai támogatások fókuszváltásával, valamint a tőkepiaci unió (Capital Markets Union) bevezetésével becsatornázható befektetői tőkével biztosítaná.
Az energiapolitika terén a jelentés kiemeli, hogy az EU-ban az energiaárak jelentősen magasabbak, mint más nagy gazdaságokban, ami versenyhátrányba hozza az európai vállalatokat. Az UBS elemzésében megerősíti, hogy Draghi javasolja: a megújuló energiaforrások alacsonyabb határköltségeit adják tovább a háztartások és vállalatok számára különböző szerződéses megoldásokon keresztül, mint például a villamosenergia-vásárlási megállapodások (PPAs) és az árkülönbségi szerződések (CfDs).
Lényegében tehát az UBS szerint is helyes, hogy az áramárak számítási módját változtassák meg az EU-ban, abban kisebb súlyú a háttérbe szoruló fosszilis energiahordozóknak.
Draghi ezzel párhuzamosan egy olyan iparstratégia kidolgozását szorgalmazza, amely biztosítja, hogy az európai cégek ne kerüljenek hátrányba a nemzetközi versenyben.
A jelentés harmadik fő témája a biztonságpolitika, amelyet Draghi szerint az európai növekedés egyik alapfeltételének kell tekinteni és nem pusztán a védelmi ipari fejlesztésekre fordít le. Úgy véli az EU-nak erősítenie kell a védelmi befektetéseit és növelnie kell ellenállóképességét a külső fenyegetésekkel szemben, amelyben kulcsfontosságú a gazdasági függetlenség kiépítése is.
Az UBS szerint különösen fontos, hogy gyorsítsák az engedélyezési folyamatokat a hazai kritikus nyersanyagforrások kiaknázására, valamint olyan külgazdasági politikát folytassanak, amely biztosítja a ritka földfémekhez való hozzáférést.
Jók a megoldások, és gyorsan kellenek
A Draghi-jelentés két fő megoldási irányt vázol fel: a fiskális politikát és a szabályozási reformokat. Az UBS elemzése alapján a jelentés azt javasolja, hogy az EU több erőforrást fordítson az innovációra, az energiaiparra és a biztonságra, példaként említve az Egyesült Államokban bevezetett Inflációcsökkentési Törvényt (IRA). Ez magában foglalná a pénzügyi támogatások nyújtását az energiaigényes szektorok számára, az elektromos áram adójának csökkentését és az alapkutatásra fordított kiadások növelését.
Az UBS szerint az EU-nak évente 750 milliárd euróra lenne szüksége (ez az EU27 GDP-jének 4,5%-a), amelyet köz- és magánszektorbeli forrásokból lehetne biztosítani.
A szabályozási reformok terén a jelentés számos javaslatot tartalmaz, amelyek célja, hogy megkönnyítsék a vállalatok számára a befektetéseket és csökkentsék a szabályozási terheket. Draghi szerint az EU kormányzási rendszerét is egyszerűsíteni kell, hogy hatékonyabban lehessen törvényeket hozni, és a versenypolitikát is úgy kell alakítani, hogy figyelembe vegyék az innováció és ellenállóképesség szempontjait.
Az UBS véleménye szerint a szabályozási terhek csökkentése különösen fontos az új gazdasági környezetben, és erre sürgősen szükség lenne.
Noha a Draghi-jelentés javaslatai messzemenők, az UBS szerint sok szempontból nehezen megvalósíthatók. Az EU-ban a legtöbb közkiadás nemzeti vagy regionális szinten történik, nem pedig uniós szinten. Az uniós tagállamok jelenleg nyomás alatt vannak, hogy csökkentsék a költségvetési hiányukat, különösen azután, hogy ismét érvénybe léptek az uniós fiskális szabályok.
Mint már írtuk, Draghi javasolja, hogy a meglévő kiadásokat – például a közös költségvetés kohéziós forrásait – át kellene csoportosítani, és az EU-szintű adósságkibocsátással kellene finanszírozni a határokon átnyúló projekteket.
Az UBS elemzése szerint ezek a javaslatok valószínűleg nem elegendők a szükséges beruházási igények kielégítéséhez, és ellenállást válthatnak ki a tagállamok részéről.
A Draghi-jelentés másik jelentős korlátja a demográfiai nyomás és a munkaerőhiány. Az UBS arra figyelmeztet, hogy bár a jelentés számos javaslatot tesz, amelyek javíthatják a gazdasági feltételeket, például az energiaárak csökkentését a vállalatok és fogyasztók számára, a demográfiai kihívások továbbra is jelentős akadályt jelenthetnek. Draghi olyan intézkedéseket javasol, amelyek növelnék a munkaerő-kínálatot, például egy technológiai készségekkel rendelkező munkavállalókra vonatkozó vízumrendszer bevezetését, valamint a képesítések harmonizálását az EU-n belül. Az UBS szerint azonban ezek az intézkedések valószínűleg nem lesznek elegendők ahhoz, hogy ellensúlyozzák a munkaképes korú népesség várható csökkenésének negatív hatásait.
A jelentésben megfogalmazott javaslatok sikere attól függ, hogy képesek-e elegendő támogatást szerezni a tagállamoktól, és hogyan navigálnak az európai jogalkotási folyamatban.
Az UBS felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió korábbi kísérletei a gazdaság átalakítására, mint például a Lisszaboni Stratégia és az Európa 2020 stratégia, nem hozták meg a várt eredményeket.
Így kérdésesnek tartják, hogy a Draghi-jelentés javaslatai milyen mértékben lesznek képesek elérni céljaikat.
Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság máris sokat merített a Draghi-jelentés – valamint a tavaszi Enrico Letta, a Jacques Delors Intézet – ajánlásaiból. A Bizottság a „Tiszta Ipari Megállapodás” nevű javaslatot emelte át gyorsan, amely az UBS szerint kulcsfontosságú lehet az energiaárak csökkentésére irányuló cselekvési terv, a megújuló energiaforrások infrastruktúrájába és iparába irányuló beruházások csatornázása, valamint a tervezési, közbeszerzési és engedélyezési folyamatok felgyorsítása szempontjából.
Magyar szempontból a legérdekesebb az lesz, hogy a piaci szereplők és a tagállamok többsége által üdvözölt uniós reformcsomaggal kapcsolatban milyen álláspontot képvisel majd az Orbán Viktor vezette kormány. A miniszterelnök hétfői parlamenti, valamint múlt heti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében Draghi uniós versenyképességi problémákról szóló állításait többször is idézte, de a megoldási javaslatokat finoman kritizálta. Míg az uniós reformterv éppen csökkentené az EU kitettségét például Kína és az Egyesült Államok felé, addig Magyarország szorosabb kapcsolatokat építene ki Ázsiával a gazdasági semlegesség jegyében. Hosszú tárgyalások következnek, így könnyen lehet, hogy a magyar kormány is jobban belesimul majd az uniós fősodorba, azonban addig is heves viták várhatók a kérdésben.
Címlapkép forrása: Portfolio
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
