„Nincs olyan ár, ami túl magas lenne az energiafüggetlenségért”

Május elején az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy az EU teljes egészében tiltsa be az orosz gáz- és olajimportot. Hogyan látja ezt a javaslatot? A Bizottság magabiztosnak tűnik abban, hogy ez jogilag és technikailag is megvalósítható.

Litvánia szemszögéből nézve mi ezt már megtettük. Ennek kapcsán hadd emlékeztessek mindenkit: tíz évvel ezelőtt még teljes mértékben orosz energiától függtünk! Ez mindent magában foglalt: gázt, olajat, sőt még az elektromos hálózatunkat is.

De 2022-re a gázimportunkat nullára csökkentettük, és idén már egyáltalán nem importálunk orosz energiahordozókat.

Ez természetesen komoly előkészületeket és beruházásokat igényelt. De meg vagyok győződve arról, hogy más uniós tagállamok is meg tudják ezt tenni. Ha összehasonlítjuk, hol tartottunk 2021-ben, és hol vagyunk most, az óriási változás. A RepowerEU ebben lehetőséget teremt arra, hogy elmélyítsük az együttműködést megbízható partnerekkel, például az Egyesült Államokkal. Az USA bebizonyította, hogy domináns és megbízható energiaexportőr tud lenni, és ennek közvetlen hatása van Európa energiafüggetlenségére. Az amerikai és norvég LNG-kapacitások kulcsfontosságúak ebben.

Nem jelent kockázatot, hogy az orosz fosszilis energiahordozókról most amerikaiakra állunk át? Sokan attól tartanak, hogy csak az egyik függőséget cseréljük le a másikra.

Nem, mert a lényeg az, hogy bölcsen válasszuk meg partnereinket. Litvánia és az Egyesült Államok közös értékeket vallanak, és a legnehezebb helyzetekben is egymás mellett álltunk. Az amerikai LNG jelenléte Európában tehát nem pusztán energiát jelent – hanem bizalmat és megbízhatóságot is.

Oroszország korábban manipulálta az árakat, és akkoriban Európa egyik legmagasabb díjait fizettük nekik.

Amikor még orosz energiától függtünk, több mint kétszer annyit fizettünk, mint most. Ez azután változott meg, hogy elindultunk az energiafüggetlenség felé. Jó példa erre a klaipėdai LNG-terminál. A szakértők azt mondták, túl nagy Litvániának – kétszerese az országos szükségletünknek –, de mi akkor is megvalósítottuk. Akkoriban ez nem volt regionális vagy uniós projekt, pusztán nemzeti döntés volt.

Ma viszont már az egész régiót kiszolgálja, beleértve Lengyelországot és akár Ukrajnát is.

Tehát Litvánia mára a külső beszállítóktól való függésből regionális gázközponttá vált?

Teljes mértékben. Erős partnerségeink vannak, különösen Lengyelországgal és az Orlennel, és a Klaipėdán keresztül érkező LNG-szállítmányok egy része már Ukrajnába jut tovább. A terminál valóban regionális központtá vált. Kapacitása az elmúlt évben jelentősen megnőtt, és bár a tél enyhesége és a zöldipari átalakulások miatt nem volt teljesen kihasználva, a szabadkapacitásokat mások is leköthetik.

Előretekintve, készen állunk mindenben támogatni a RepowerEU kezdeményezést, mert az orosz fosszilis energiahordozók importálása a háborús orosz hadsereg pénzelését jelenti. Ez pedig erkölcstelen, különösen akkor, amikor a háború a határainkhoz ilyen közel zajlik. Az a pénz, ami az orosz agressziót táplálja, visszatérhet európai fővárosokba – akár Vilniusba, akár Budapestre.

De hogyan lehetnek biztosak abban, hogy nem importálnak közvetve orosz LNG-t? Több jelentés is szól arról, hogy átnevezéssel vagy útvonalváltással juthat be.

Ez valóban nehéz kérdés, és minden piacon vannak trükkök. De mi csak megbízható beszállítókkal dolgozunk, és világos szűrési mechanizmusaink vannak. Jelenleg a legtöbb szerződésünk spotpiaci, de vizsgáljuk a hosszú távú megállapodásokat is – különösen az Egyesült Államokkal és Norvégiával.

Jelenleg a Klaipėdába érkező LNG 48%-a Norvégiából, 42%-a az USA-ból származik. A fennmaradó rész folyamatosan változik a spotpiaci helyzettől függően. Fontos az is, hogy a terminál kapacitását már nemcsak Litvánia használja, hanem Lettország, Észtország és Lengyelország is.

Azt mondta, hogy az árak csökkentek az orosz kapcsolatok megszakítása után. De az európai energiaárak összességében még mindig magasak. Ez nem probléma?

A fosszilis tüzelőanyagok sosem lesznek olcsók – ebben nincs illúziónk. De amit tapasztaltunk, az az, hogy ha nem vagy egy politikailag motivált szállítóhoz kötve, akkor valódi piacra lépsz be. Olyan szabályok szerint játszol, amelyek gazdaságiak – nem zárt ajtók mögötti alkuk irányítják a folyamatokat. Az orosz szerződéseknél mindig volt egy „geopolitikai felár” – ezt sokszor megtapasztaltuk.

Elterjedt állítás, hogy Oroszország az energiavásárlóinak jelentős kedvezményeket ad. A korábbi orosz–litván szerződések alapján létezik ilyen?

Vannak, akik azt mondják, hogy Oroszország kedvezményes energiát ad baráti kormányoknak. De mi ilyet nem láttunk. Talán voltak, akik politikai előnyöket kaptak, de a fogyasztók ebből semmit sem éreztek.

A Draghi-jelentés egyik fő ajánlása az, hogy meg kellene reformálni az EU villamosenergia-árazási rendszerét. Jelenleg az árakat a legdrágább energiaforrás határozza meg – ez általában a fosszilis –, holott a tisztább források már olcsóbbak és több mint 55%-át adják az európai energiamixnek. Egyetért azzal, hogy ezen változtatni kell?

Mindenképpen. Mi is látjuk ezt a régiónk piacán. Határozottan szükség van módosításokra az árképzés terén. Még ha a fosszilisek már nem is alkotják a többséget, továbbra is ők határozzák meg az árat – és ez torzítja a rendszert.

Az árképzés reformja persze időbe telik, nem egyszerű tárgyalásokra számíthatunk. De olyan megoldást kell találni, amely jobban szolgálja a fogyasztókat:

az olcsó energia biztosítja, hogy a vállalatok működőképesek és versenyképesek maradjanak.

Mik Litvánia céljai a zöldenergia terén, és mennyire reálisak ezek?

A célunk, hogy 2030-ra a villamosenergia-termelésünk 100%-a megújuló forrásból származzon.

A kormány azonban már 2028-ra el szeretné ezt érni. Ez ambiciózus, de megvalósítható.

Meg kell dupláznunk a megújuló kapacitásunkat, négy gigawattról nyolcra. Ennek zömét 2028-ig a napenergia és a szárazföldi szélenergia adja majd. A tengeri szélerőművek később jönnek – talán 2032 után.

Természetesen a megújulók nem oldanak meg mindent – különösen télen, amikor nincs elég napsütötte időszak. Ezért továbbra is szükség lesz rugalmas tartalékokra, például gázra, és talán atomerőművekre is. Ezért kulcsfontosságú az energiatárolás. Akkumulátoros rendszerekbe és más technológiákba fektetünk be, hogy kiegyensúlyozzuk a hálózatot. Ez különösen fontos, ahogy egyre több háztartás maga is termelővé válik.

2020 óta ötszörösére nőtt a megújuló kapacitásunk, és az importált villamosenergia aránya 70%-ról 30%-ra csökkent.

Mennyire volt költséges az átállási folyamat, a litván kormány nyújtott támogatást a háztartások terheinek csökkentésére?

Igen, jelentőset. Nagy felújítási programot indítottunk az otthonok energiahatékonyságának növelésére. Az állam a legtöbb résztvevő számára a felújítási költségek 30%-át fedezi, a rászorulóknál akár 100%-át. A kisebb, fűtésre fókuszáló projektek 60%-os támogatást is kaphatnak. Kazánokat cserélünk – 2030-ig 50 ezer darabot szeretnénk lecserélni a magánházakban. Azok, akik elektromos hőszivattyúra váltanak, 3500 eurót kapnak, akik modern biomassza-kazánt választanak, 1500 eurót.

Azoknak, akik napelemeket telepítenek, és „prosumerként” – vagyis fogyasztóként és termelőként is – működnek, még nagyobb támogatásra számíthatnak. Ma már körülbelül 130 ezer ilyen háztartás van. Ez lenyűgöző növekedés, és természetesen hálózati fejlesztést igényel. De ez az állam felelőssége, és mi komolyan vesszük.

Egy napsütéses nap nyomást gyakorol a hálózatra, de ezt előre megterveztük. Ez egyértelmű sikertörténet – különösen március és ősz között, amikor a napenergia-termelés a legerősebb.

Korábban említette az energiainfrastruktúra ellen elkövetett szabotázsakciókat. Mennyire jelent valódi és közvetlen veszélyt ez a kritikus infrastruktúrákra?

Sajnos nagyon is valós veszélyről van szó. Már láttunk olyan eseteket, amikor EU-állampolgárokat külső szereplők toboroztak arra, hogy szabotálják az Ukrajnának nyújtott segítséget.

Ezek nemcsak kibertámadások voltak – fizikai támadások is történtek. Ukrajnában például szándékosan felgyújtották az alállomásokat. És el kell ismernünk, hogy a drónok könnyen átrepülnek a kerítések felett, és célba vehetik a kritikus energetikai infrastruktúrát. Ez a fajta hibrid fenyegetés fokozódik, és komolyan kell készülnünk rá.

Ezért működünk szorosan együtt balti szomszédainkkal és Lengyelországgal egy infrastruktúravédelmi terven. Egy európai kiválósági modellt akarunk létrehozni. Ha támadás érné a NATO-t, tudjuk, hogy az első célpont a polgári energetikai infrastruktúra lenne – ahogy Ukrajnában is. Ezek a rendszerek törékenyek, de létfontosságúak. Ezért fektettünk be nemcsak a kiépítésükbe, hanem a védelmükbe is.

Ez a RepowerEU vagy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) része?

Ennek nagy része a Connecting Europe Facility (CEF) révén valósul meg. Ez egy kulcsfontosságú uniós eszköz. A balti államok nyugati hálózatokhoz való szinkronizálása volt az egyik legnagyobb CEF-projekt – összesen 1,6 milliárd euró, amelyből 1,2 milliárdot az EU biztosított. Ráadásul egy évvel a tervezett idő előtt, 2025 februárjára be is fejeztük.

Az ilyen beruházások gyorsan megtérülnek – gazdaságilag és stratégiailag is. Ezt próbáljuk megmutatni az Európai Bizottságnak is.

Mi nem költségként tekintünk a biztonságra – hanem befektetésként. Az infrastruktúra nem csupán beton és kábelek; ez a szuverenitás gerince.

A magyar kormány élesen bírálja mind az Európai Bizottság tervezett tilalmát az orosz fosszilis hordozók importjánál, mind a zöld átmenetet. Gyakran hangoztatják, hogy az árak túl magasak, és az energiapolitikának fizikán, nem pedig politikán kell alapulnia.

Mi is hallottuk ezt az érvelést, de a mi tapasztalataink mást mutatnak. Igen, az átállásnak van költsége. De a függetlenség megéri. A geopolitikai ár, amit Oroszországra való támaszkodással fizetünk, hosszú távon sokkal magasabb. Partnereinknek azt mondjuk: ez akarat és értékrend kérdése is. Az, hogy megválaszthatod a beszállítódat, hogy befektethetsz a saját jövődbe – ezek európai értékek.

Az energia természetesen fizika – de egyben politika is. A politikai döntéseken múlik, hogy építesz-e terminált, vagy függőségben maradsz. Mi a függetlenséget választottuk. Az Egyesült Államokkal való együttműködést választottuk. Ez hozta meg a különbséget.

Ha az Európai Bizottság hivatalosan is javaslatot tesz az orosz fosszilis energiahordozók teljes betiltására, Litvánia támogatni fogja ezt az Európai Tanácsban?

Kétség sem fér hozzá: ez Európa közös érdeke.

Már a negyedik évében járunk Oroszország háborújának. A háborús gépezet európai pénzekkel való finanszírozása egyszerűen öngyilkosság. Ha bármelyik ország segítségre szorul az átmenetben, mi készen állunk megosztani a tapasztalatainkat. A balti államok ezen már keresztülmentek. Megtettük az ugrást. És igen, néha ez hitkérdés volt. Sokan mondták, hogy az LNG-terminálunk túl drága. De nem véletlenül neveztük el Klaipédiának, ami litvánul „Függetlenséget” jelent.

A szuverenitásnak – legyen az politikai, mentális vagy energetikai – nincs túl magas ára. Úgy gondolom, ezt az igazságot egyre több ország kezdi felismerni.

Címlapkép forrása: Egyensúly Intézet/Stiller Ákos

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.