Az EU-csúcson titkos alkuk sorára készülnek, mert dönteni meg sem próbálnak

A hágai NATO-csúcsról érkeznek Brüsszelbe az európai állam- és kormányfők, hogy megtartsák a nyári Európai Tanács-ülést. A mostani megbeszélések tétje inkább az, hogy egy turbulens világban az Európai Unió diplomáciai szempontból is releváns maradjon a Közel-Kelet háborús helyzete, az Ukrajna elleni orosz agresszió elhúzódása, a stratégiai autonómiára törekvés lesznek a fókuszban.

Egységre lenne szükség, egy mégis széttartó Európa, valamint az egyre feszesebb globális gazdasági viszonyok adják az alaphangot, amelyben a tagállamok vezetői közösen próbálnak irányt szabni a következő hónapok uniós politikájának. Noha a magyar kormány előzetesen számos komoly ígéretet tett, hogy mit fog a többi ország vezetője elé vinni, ezek eddig egyáltalán nem kerültek a fókuszba.

A hivatalos napirend négy fő területre oszlik:

• a védelem és biztonság,
• az Ukrajnával kapcsolatos uniós álláspont megerősítése,
• a Közel-Kelet eszkalálódó helyzete
• és a versenyképesség erősítésére irányuló gazdaságpolitikai vita.

Ugyanakkor több, az utóbbi hetekben komoly belső vitákat kiváltó kérdés is jelen lesz, ha nem is határozati formában.

Orosz energiavitát akarnak, de valószínűtlen, hogy lesz

A magyar és a szlovák kormány már előzetesen jelezte, hogy szóvá kívánja tenni az Európai Bizottság május eleji javaslatát, amely 2027 végére betiltaná az orosz fosszilis energiahordozók importját. A Bizottság az energiaszuverenitás erősítésének logikájában javasolta a lépést, ám több – főként orosz nyersanyagtól erősen függő – tagállam már jelezte, hogy ezzel nem ért egyet. Robert Fico szlovák miniszterelnök „garanciákat” kér országa energiaellátásának biztonságára, míg Orbán Viktor a terv visszavonását sürgeti.

Formálisan ugyan nem került a napirendre ez a kérdés, de a versenyképességi vita keretében – amely a gazdasági ellenálló képességről, az egységes piac elmélyítéséről és az európai ipar helyzetéről szól – talán előkerül majd.

A Portfolio-nak nyilatkozó uniós diplomaták szerint

bár a magyar és a szlovák kormány a szankciós csomag elfogadását is a kérdéshez köti, valójában nem várható komoly ellenállás sem Budapesttől, sem Pozsonytól.

Az orosz energiahordozók elhagyását a Bizottság csak 2027-től várná el, ráadásul menekülő utakat hagyva az egyes országoknak, amivel a határidők akár évekkel kitolhatók. Robert Fico szlovák miniszterelnök már ki is terítette a kártyáit, hogy megfelelő anyagi kompenzációért cserébe hajlandó elfogadni az uniós javaslatokat. A következő hónapokban ez biztosan fontos téma lesz, de mivel a döntést kereskedelmi korlátozásként vezetik be, nem kell hozzá konszenzusos döntés, csak minőségi többségi szavazás az Európai Tanácsban, majd valamikor az ősszel.

A szankciók megújítása és kiterjesztése esetében sem égető még az időfaktor: július végéig kell dülőre jutni ezek ügyében. Minden diplomata formális és informális beszélgetéseken is úgy véli: Magyarország végül kötélnek fog állni valamilyen kompromisszummal, ahogy eddig mindig.

Állítják a taktika már ismerős a brüsszeli csúcsokon: egy adott ügyet – legyen szó Ukrajna pénzügyi támogatásáról vagy energiapolitikáról – a vétóval való fenyegetésen keresztül próbálnak rákapcsolni egy másik, számukra fontos napirendi pontra. A csúcstalálkozó során ezért minden bizonnyal a kulisszák mögötti alkuk döntik majd el, hogy előrébb lép-e a szankciós csomag, és hogy lesz-e bármiféle mozgás az orosz energia kivezetésére vonatkozó terv kapcsán.

Ukrajna csatlakozásáról majd valamikor beszélnek, de nem most

A csúcstalálkozó nyitányaként szokás szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentkezik be videókapcsolaton keresztül. Felszólalása három fő célt szolgál: friss információk a harctéri helyzetről, az ukrán állam pénzügyi túlélésének bemutatása, valamint a katonai támogatás sürgetése. Ugyanakkor Zelenszkij minden bizonnyal szóba hozza majd az Ukrajna uniós csatlakozása körüli helyzetet is. Az eljárás hónapok óta gyakorlatilag megakadt, és bár a felszínen ennek oka elsősorban Magyarország kategorikus ellenállása,

Valójában az uniós csatlakozás folyamata borzalmasan komplex, Ukrajna pedig egyelőre lassan halad a tárgyalási fejezetekben szereplő brüsszeli elvárások teljesítésével.

A magyar kormány a közelmúltban országos konzultációt is tartott a témában, melyet egy Brüsszel-ellenes kampány is kísért – a csúcstalálkozón ennek diplomáciai visszhangja sem maradhat el, de ez is a nyilvános nyilatkozatokra korlátozódhat majd – így foglalható össze több, a Portfoliónak nyilatkozó diplomata egybe hangzó véleménye is.

Valahogy relevánsnak kéne maradni

A Közel-Keletre vonatkozó viták kiindulópontja az a belső jelentés, amelyet az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) készített az EU–Izrael társulási megállapodás felülvizsgálatáról. A jelentés „jelzéseket” talált arra, hogy Izrael megsértette az egyezmény 2. cikkében foglalt emberi jogi kötelezettségeket. A dokumentum szerint a Gázai övezetben zajló katonai műveletek során kórházakat értek támadások, segélyszállítmányokat blokkoltak, a lakosságot tömegesen kitelepítették, illetve tömeges letartóztatásokat is végrehajtottak. 

Mindez erősen megosztja a tagállamokat: míg egyesek – például Spanyolország, Belgium vagy Írország – határozott lépéseket követelnek, mások, így Németország vagy Magyarország inkább a status quo fenntartását szorgalmazzák.

Tehát várhatóan egy több tagállam által kiadott közös nyilatkozatig jut az ügy, amit kérdéses, hogy Antonió Costa elnök is aláír majd, vagy sem.

De a júliusi külügyminiszteri ülésen napirendre kerülhet az EU–Izrael társulási megállapodás részleges vagy teljes felfüggesztése. Diplomáciai források szerint az ehhez szükséges minősített többség egyelőre nincs meg, de a tagállamok közötti politikai nyomás egyre nő – különösen annak fényében, hogy az EU korábban hasonló megállapodásokat felfüggesztett más országok esetében (Szíria, Zimbabwe, Kambodzsa).

A Közel-Kelettel kapcsolatos vita egy másik szála az ENSZ által szervezett kétnapos New York-i konferenciához kötődik, amely a kétállami megoldás újjáélesztését tűzte napirendre. Az Európai Tanács ezt a diplomáciai törekvést támogatja, de eszközei korlátozottak. Mint azt egy volt izraeli nagykövet a Politicónak nyilatkozta: 

háború idején az EU-nak kevés eszköze van, inkább békeidőben van mozgástere – például gazdasági, közlekedési vagy digitális kapcsolatok építésével.

Euroambíciók és geopolitikai realitások

A versenyképességi blokkban olyan témák kerülnek napirendre, amelyek a nyilvánosság számára kevésbé látványosak, de hosszú távon meghatározóak lehetnek az EU gazdasági pozíciójára nézve. A francia és olasz kormány – részben az amerikai belpolitikai fejleményekre reagálva – ismét elővette az euró nemzetközi szerepének megerősítését célzó javaslatokat.

A háttérben az a stratégiai cél húzódik meg, hogy az euró hosszú távon alternatívája lehessen a dollárnak mint globális tartalékvalutának.

Ez a cél nem új, de a Trump-adminisztráció visszatérése felerősítette a félelmeket: Európa kiszolgáltatott a dollár dominanciájának, különösen a szankciós és kereskedelmi viták terén. Christine Lagarde, az EKB elnöke már májusban egy „globális euró-pillanatot” emlegetett, azóta pedig többször sürgette az uniós és tagállami vezetőket, hogy használják ki a kínálkozó lehetőséget. A mostani csúcson ugyan nem várható áttörés – a közös adósságvállalással kapcsolatos német és holland ellenállás továbbra is erős –, de a diskurzus már önmagában is fontos jele annak, hogy az uniós pénzügyi elitek újra napirendre kívánják venni a 2020 óta parkolópályára került pénzügyi reformokat.

Az euró „felpumpálása” mögött azonban nemcsak geopolitikai ambíciók, hanem igen praktikus célok is állnak:

az adóssággal küszködő déli tagállamok számára ez lehetne az eszköz arra, hogy olcsóbb és stabilabb finanszírozási forrásokat találjanak, miközben a közös kötvénypiac révén erősödne az EU befektetői vonzereje is.

A tagállami reakciók azonban egyelőre vegyesek – sokan attól tartanak, hogy az integráció elmélyítése politikailag továbbra sem eladható.

A hágai NATO-csúcs után Brüsszelbe érkező vezetők sok tekintetben már nem ugyanazt az Európát képviselik, mint akár csak egy évvel ezelőtt. A globális biztonsági környezet megváltozása, az Egyesült Államok kiszámíthatatlansága, a szomszédos háborúk és a belső gazdasági törésvonalak olyan nyomást helyeznek az EU-ra, amely új típusú válaszokat igényel.

A mostani csúcs kérdése így inkább már nem az, hogy akar-e Európa nagyhatalom lenni, hanem az, hogy képes-e rá. Csak az is biztos, hogy a június végi csúcstalálkozó egyelőre nem ad választ erre – de megmutatja, merre keresik az irányt. A valódi döntések majd ősszel, a költségvetési vitákban és a soros dán elnökség alatt jönnek. Most még csak a pozíciók felmérése zajlik – csendes, de annál fontosabb frontokon.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images