Uniós biztos a Portfolio-nak: Nem elvenni akarunk – hanem jövedelmező befektetéseket adni az embereknek

Az elmúlt egy évben új lendületet kapott a tőkepiaci unióról szóló vita. Az elmúlt 20-25 éve rendre napirendre került ez a reform, de áttörés soha nem született. Miért lenne most más ez a próbálkozás?

Tudom, mióta van napirenden, mert magam is sokféle szerepben dolgoztam rajta. Pénzügyminiszterként, parlamenti képviselőként, a magas szintű szakértői fórumok tagjaként, később pedig befektetési bankban is dolgoztam – így több szemszögből is láttam a projektet. Továbbra is hiszek benne, mert most sokkal átfogóbb megközelítést alkalmazunk.

Nem csupán a tőkepiacokra koncentrálunk. Egy egész pénzügyi ökoszisztémát akarunk létrehozni, amely mindenki számára működik.

Az európai emberek rengeteget takarítanak meg, de kevés lehetőségük vagy ösztönzőjük van arra, hogy ezt a pénzt munkára fogják, és magasabb hozamot érjenek el vele. A cél egy teljesebb bankunió létrehozása is, valamint olyan tőkepiacok kialakítása, amelyek jobb befektetési lehetőségeket kínálnak mind a megtakarítóknak, mind a tőkére vágyó cégeknek.

Tehát a megtakarítási és beruházási unió, amiről most beszélünk, nem visszalépés, és nem is egyszerű újrabrandelés, hanem a tőkepiaci unió része?

Fordítva! A tőkepiaci unió a megtakarítási és beruházási unió szerves része. Azért beszélünk még mindig róla, mert eddig nem sikerült teljesen megvalósítani. Ezért párhuzamosan dolgozunk a bankunió befejezésén, miközben középpontba helyezzük az európai polgárokat is. Ők rengeteget takarítanak meg – több pénzt, mint a legtöbb más régióban – mégis kevesebb vagyonnal rendelkeznek, mert nem fektetik be hatékonyan ezt a pénzt.

A megtakarításaik nem dolgoznak értük. Ez Magyarországon is igaz: magas a megtakarítási ráta, de hosszú távon kevesen fektetnek be tőkepiacokon. Az amerikaiakkal összevetve: ők kevesebbet takarítanak meg, mégis jobban gyarapítják vagyonukat, mint mi, mert több lehetőségük és ösztönzőjük van befektetni.

Ráadásul az európaiak pénzét is az Egyesült Államokban fektetik be.

Ez is azt mutatja, hogy az emberek valójában be akarnak fektetni – csak épp nem találnak megfelelő lehetőségeket itt, Európában. A megtakarítási és beruházási unió éppen azt célozza, hogy ezeket a lehetőségeket megteremtse.

Hiszen nekünk is vannak kiváló cégeink, innovatív projektjeink. Ha fejlesztjük a piacainkat, nagyobbá és vonzóbbá tesszük őket, akkor az emberek szívesebben tartják majd a pénzüket Európában. Ez nemcsak az ő vagyonukat növeli, de hozzájárul a kontinens gazdasági növekedéséhez is: jobb munkahelyeket, magasabb béreket teremthet.

Hiába hangzik közös érdeknek ez a reform, a projekt még mindig nehézségekbe ütközik. Miért nem akarjuk, hogy jobb legyen nekünk?

Mindig is nehéz lesz. Ha egy projekt minden fél számára nyertes helyzetet teremt, akkor is akadályokba ütközhet.

Az egyik ilyen akadály, hogy még mindig nem gondolkodunk eléggé európai szinten.

Hangsúlyozom, nem akarunk egyetlen felügyeleti szervet vagy egységes tőzsdét létrehozni. Nem ez a cél. De a jelenlegi rendszerben a pénzünk 27 külön zsebbe kerül, és nem élvezhetjük a közös erőforrásból fakadó méretgazdaságosság előnyeit. Le kell bontanunk azokat az akadályokat, amelyek ezt megakadályozzák.

Vegyünk egy példát: egy kkv-et, vagy egy nagyobb vállalkozást, amely tőzsdére szeretne lépni, természetesen először a helyi piacot célozza meg – ott ismerik, ott bíznak benne. De ha növekedni szeretne, nagyobb piacra lesz szüksége. Előbb regionálisra, majd ha igazán naggyá akar válni, akkor európai szintűre. Ezért fontos, hogy a helyi piacok dinamikusak legyenek, de interoperábilisak is – azaz könnyedén összekapcsolhatók a többivel.

Ez az integrációról szól. El kell távolítanunk azokat az akadályokat, amelyek miatt például egy részvényes máshogy van definiálva egyik országban, mint a másikban. Ez megnehezíti a határon átnyúló befektetéseket. Az eltérő csődtörvények, adórendszerek szintén akadályozzák a működést. Nem azt mondom, hogy mindent egységesíteni kell, de bizonyos mértékű harmonizáció szükséges ahhoz, hogy kihasználhassuk az uniós piac méretéből adódó előnyöket. 

Erről szól például a 28. szabályrendszer gondolata is.

Igen, még ha nem is az én portfóliómba tartozik szorosan.

Ideális esetben ezek a cégek itt, Európában tudnának növekedni, nem lenne szükségük arra, hogy külföldre menjenek tőkét keresni. De ha ma egy vállalat határon átnyúlóan szeretne működni, akkor rendkívül nehéz eligazodni a különböző adó-, jogi és felügyeleti rendszerek között. Egy egységes, választható jogi keret – amit a 28. rezsim jelentene – megoldaná ezt.

Régen sok pénzügyi szerződés angol jog alapján készült – ez működött, amíg az Egyesült Királyság az EU tagja volt. De mivel már nem az, új megoldást kell találnunk.

Olyan keretre van szükség, amely nem kötődik egyik tagállamhoz sem, mégis minden tagállamban elfogadott és működőképes.

Ebben az összefüggésben fontos, hogy a versenytársaink nem egymás – magyarok, portugálok vagy németek –, hanem kívülről érkeznek: az USA-ból, Kínából… A verseny globális.

Amikor cégvezetőkkel beszélek, azt mondják, hogy a legnagyobb bajuk nem a tőzsdérelépéssel van, hanem a túlszabályozással, ami miatt az EU-ban nem lehet rendes profitot csinálni.

Ha versenyképesek akarunk lenni az Egyesült Államokkal vagy Kínával szemben, akkor európaiként kell versenyeznünk, nem nemzeti alapon. Bár gyakran halljuk, hogy Európa túlszabályozott, ami valóban így van, az is igaz, hogy nem csak Brüsszel okoz bonyodalmat.

A tagállamok sokszor „túlaranyozzák” a szabályokat – hozzáadnak plusz rétegeket a nemzeti szinten, amelyek tovább nehezítik a dolgokat.

Ha egyszerűsíteni akarunk, minden szereplőnek – a Bizottságnak, a tagállamoknak, az Európai Parlamentnek, a nemzeti hatóságoknak és a felügyeleteknek is – el kell köteleződnie az egyszerűsítés mellett. Ha bármelyik szinten újabb akadályokat építünk, akkor nem érjük el a céljainkat. Ezért kulcsfontosságú az együttműködés.

Ha jól értem, a fő probléma az, hogy sok tagállam nem hajlandó lemondani a pénzügyi piacok felügyeleti jogköreiről. Emiatt nem tudjuk az Európai Központi Bankot vagy az ESMA-t megbízni az uniós szintű szabályozással?

Valóban van ellenállás a jogkörök átadásával szemben – ez az emberi természet része, hogy nem mondunk le a hatalomról.

De szerintem részben félreértésről is szó van. Amit én képviselek, az nem a központosítás. Őszintén szólva, szerintem az nem is működne. Az EU sokféle, és a tőkepiacaink is nagyon különböznek.

Amit szeretnénk, az az, hogy ugyanarra a kérdésre mindenhol ugyanaz legyen a válasz. Ez az egységes felügyelet, de nem szükségszerűen egységes felügyelő. A szabályok elvileg ugyanazok, de ma ez nem tükröződik a gyakorlatban, mert az egyes tagállamok különféleképpen értelmezik vagy egészítik ki őket. A cél az, hogy Budapesten, Lisszabonban vagy Vilniusban ugyanaz legyen az eljárás. Az, hogy ki végzi el a felügyeletet, másodlagos – a lényeg, hogy a végeredmény egységes legyen. Ez bizalmat is épít a tagállami felügyeletek között.

Lényegében egy közös szabálykönyvet akarunk – és adnánk hozzá egy szótárat is?

Már megvan a közös szabályrendszerünk, és lehet, hogy a szótár is – csak nem alkalmazzuk egységesen.

Továbbá itt nem a „kényszerítés” a kulcs, hanem az együttműködés. Vannak irányítási eszközeink, hogy jelezzük: egyes felügyeletek nem a jogalkotói szándék szerint járnak el. Ekkor lehetőség van útmutatást adni, változtatást kérni.

Ha ezt következetesen tesszük, akkor elérjük, hogy ugyanazokat a szabályokat ugyanúgy alkalmazzák minden tagállamban. Így ha egy piaci szereplő egy másik ország felügyelete alá tartozik, de hozzám jön, tudhatom, hogy az ő működése is megfelel az én elvárásaimnak – mert egységesen alkalmazzuk ugyanazt a rendszert. Ez teremti meg a kölcsönös bizalmat.

Hogy látja, ezzel a szemléletváltással mind a 27 tagállam hajlandó lesz ebbe az irányba elmozdulni? Vagy maradunk a francia–német „kis” tőkepiaci unió tervnél?

A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Mi, az Európai Bizottságnál természetesen mind a 27 tagállamot képviseljük. Részmegoldásokat nem dolgozunk ki, a célunk az egész unióra kiterjed. De ha néhány tagállam – például Franciaország és Németország – úgy dönt, hogy előrelép egy kisebb körben, nevezzük ezt „önkéntes koalíciónak”.

Ez nem baj, sőt, segíthet. De ezek a kezdeményezések nem lehetnek kizáró jellegűek: minden tagállamnak lehetősége kell legyen csatlakozni, és nem szabad újabb akadályokat létrehozni. Ha ezek a kis koalíciók pozitív eredményeket hoznak, az ösztönzően hathat a többiekre is. Ilyen együttműködések már vannak: például itt Magyarországon is folyik munka a regionális tőzsdék összekapcsolásán. Hasonló kezdeményezéseket látunk a balti államokban is. A mi célunk az, hogy ezeket európai szintre emeljük.

Természetesen nem feltételezzük, hogy mindenki ugyanabban az ütemben fog haladni, vagy hogy mindent egyszerre valósítunk meg. Ez lenne az ideális forgatókönyv, de ha egyes tagállamok – a közös szabályok betartásával – gyorsabban akarnak haladni, az teljesen elfogadható. A lényeg az, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ha ez megvalósul, akkor az eszközök másodlagosak – az számít, hogy működjön a rendszer.

Lehet egyáltalán határidőt adni ennek a folyamatnak? Mondhatjuk, hogy „ekkorra kész lesz”?

Nem, reális céldátumot az eredményre nem tudunk mondani, mert ez egy hatalmas, összetett rendszer. De ha például megnézzük, hogy több mint 11 ezer milliárd euró van bankbetétben az EU-ban – ez óriási tőke. Ha ennek csak egy kis részét tudnánk mozgósítani a tőkepiacokon keresztül, az már jelentősen növelné a versenyképességünket.

A cégek nemcsak hitelre, hanem saját tőkére, türelmes tőkére is vágynak. A növekedéshez, innovációhoz nem elég a banki hitel. Ahhoz olyan befektető kell, aki hajlandó 10–20 évig várni a megtérülésre. Ez a fajta „patient capital” hiányzik Európából, és a hatékony tőkepiacok hiánya miatt nem is jön létre. Ha ezen tudunk javítani, akkor elindulhat egy pozitív, önmagát erősítő folyamat.

De vajon vonzóbbá tudjuk-e tenni Európát nemzetközi befektetők számára is? Például amerikai, kínai, japán befektetők számára?

Természetesen. Miért megy most a pénz az Egyesült Államokba? Mert ott hatékony a piac, és jó a kockázat-hozam arány. A tőke nem ismer hazát – oda megy, ahol megtérülést lát. Mi is pontosan ezt szeretnénk elérni: nem az amerikai piac másolatát akarjuk létrehozni, hanem egy európai, de hasonlóan hatékony és vonzó rendszert.

Rendelkezünk kiváló cégekkel, sőt, sokszor innovatívabbakkal, mint máshol. Európában több szabadalom születik, az ötletek itt születnek, itt van a dinamika.

A probléma az, hogy ezek a cégek nem találnak megfelelő tőkét a növekedéshez, ezért elmennek – a fejlődés, a haszon máshol realizálódik. Ha ezt a folyamatot megfordítjuk, ha az ötlet nálunk marad és itt is tud növekedni, akkor természetesen jönni fognak a befektetők is.

A másik tényező az ösztönzők kérdése. Ha például adókedvezményt adunk egy adott befektetési formára, az önmagában vonzóbbá teszi azt. Ez is része lesz annak az ajánlásnak, amit a megtakarítási és beruházási számlák kapcsán megfogalmazunk. Az emberek figyelni fognak ezekre a lehetőségekre, ha látják, hogy megéri kipróbálni.

Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki vegye ki a pénzét a bankból, és fektesse tőzsdére. Mindenkinek a saját élethelyzetéhez illeszkedő döntést kell hoznia. Én például már közel járok a nyugdíjhoz, így számomra kockázatos lenne hosszú távú befektetésekbe fektetni – ha most rossz piaci időszakba kerülnék, nem lenne időm kivárni a helyreállást. De a húszas éveikben járó gyerekeim számára teljesen más a helyzet: ők hosszú távra tudnak gondolkodni, és így a kockázat is kezelhetőbb.

A cél tehát nem az, hogy eldöntsük helyettük, hová tegyék a pénzüket. A cél az, hogy legyenek lehetőségeik, legyen választásuk. Hogy legyenek eszközök, amelyekhez hozzáférhetnek, és ösztönzők, amelyek alapján érdemes lehet befektetniük. A döntés végső soron mindig az övék.

Az adókedvezményeket ön a lakosságnak szánja – de felmerül a kérdés, hogy nem lenne érdemes a pénzügyi közvetítőket, például bankokat vagy befektetési szolgáltatókat is ilyen ösztönzőkkel bevonni, hogy népszerűsítsék az európai eszközöket?

Nem, az adókedvezmények kifejezetten a lakosságnak szólnak. A pénzügyi közvetítők szerepe ebben a rendszerben természetes módon alakul ki – a verseny révén. Ha a lakosság számára vonzóvá válik a tőkepiaci befektetés, a bankok és más szolgáltatók versenyezni fognak ezekért az ügyfelekért. Ez fogja őket ösztönözni arra, hogy kínáljanak termékeket, hogy minél jobb megoldásokat nyújtsanak.

Az adórendszer a tagállamok hatáskörébe tartozik, így a mi szerepünk az ajánlás – de az ajánlás arról szól, hogy az állampolgárokat érdemes ilyen módon ösztönözni.

A pénzügyi szolgáltatók pedig akkor lesznek sikeresek, ha versenyképes ajánlatokat tudnak nyújtani. És ez már zajlik: a digitális szolgáltatók, a fintech cégek, az új piaci szereplők megjelenése teljesen új szintre emeli a versenyt.

Mi tehát egy versenyképes környezet kialakításán dolgozunk. Ha a megtakarítók számára léteznek valódi lehetőségek és megfelelő ösztönzők, a pénzügyi közvetítők – legyenek azok hagyományos bankok vagy új digitális szereplők – mind versenyezni fognak a kegyeikért. Nem akarjuk megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak a pénzükkel. Csak azt szeretnénk, hogy legyen miből választaniuk.

Emellett más kezdeményezéseken is dolgozunk. Ilyen például a lakossági befektetési stratégia, amely most van a trialógus tárgyalások szakaszában az uniós intézmények között. Ez is sokrétű reformcsomag része, és azt a célt szolgálja, hogy az emberek magabiztosabban és könnyebben vehessenek részt a tőkepiaci folyamatokban. Ha pedig valaki úgy dönt, hogy továbbra is a bankbetétet választja, az is rendben van. Az ő döntése, az ő pénze. A lényeg az, hogy legyen választása.

Úgy tudom, hogy találkozni fog a magyar bankok vezetőivel. Megpróbálja őket meggyőzni?

Ezeken a megbeszéléseken mindig az a célom, hogy jobban megértsem az adott tagállam sajátos kihívásait. A magyar bankok sokkal jobban rálátnak arra, hogy Magyarországon mi az, ami működik, és mi az, ami akadályozza a piac fejlődését.

Szeretném hallani, hogy mik a legnagyobb aggodalmaik, mit gondolnak a Bizottság által javasolt kezdeményezésekről, miben tudnának támogatni minket. Nincs nálam kész „napirend”, ezek nem direktívát közvetítő találkozók. Inkább arról szólnak, hogy ne csak felülről lefelé, hanem alulról felfelé is működjön ez a stratégia. Mert ha egy ilyen rendszer csak Brüsszelben vagy Strasbourgban születik, de nem illeszkedik a helyi realitásokhoz, akkor nem fog működni.

Ezért utazom, ezért találkozom a tagállamok szereplőivel. Ez már a tizedik ország, ahová ellátogattam ebben a minőségben, és azt látom, hogy általánosságban pozitív a fogadtatás. Ahol pedig aggályok vannak, ott nyíltan meg lehet őket vitatni, és igyekszünk megoldást keresni. Nem kell mindenben egyetértenünk – a vita az uniós működés része. De ha közös célban meg tudunk egyezni, akkor utat találunk hozzá.

Ha Európának jobb, az minden európainak jobb. Mert végső soron – bármilyen szerepben is vagyunk – mindannyian európaiak vagyunk.

Címlapkép forrása: EU

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.