Kettészakadt az Európai Unió, de egy magyar javaslat bezárhatja a szakadékot

Az elmúlt időszakban, de kivált a brüsszeli Régiók és Városok Európai Hete konferenciasorozaton idén a versenyképesség kérdése a kohéziós politika kontextusában került előtérbe. Bár az uniós támogatások kapcsán leggyakrabban az infrastrukturális fejlesztésekre gondolunk, az Európai Bizottság a félidős kohéziós felülvizsgálatkor már hangsúlyozta: több forrást kellene a kutatás-fejlesztésre (K+F) és az innovációs ökoszisztémák erősítésére irányítani. Ezt a célt szolgálja a tavaly indított STEP program is, amely a stratégiai technológiák európai platformját kívánja kiépíteni. Mindezek ellenére az innováció továbbra is háttérbe szorul, különösen a kevésbé fejlett régiókban, ezért is volt különösen érdekes Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetője és miniszteri biztosának előadása, aki a rendezvényen az európai innovációs egyenlőtlenségek problémáit és lehetséges megoldásait mutatta be.

A magyar szakértő elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy

az európai innovációs finanszírozás földrajzilag rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg.

Elmondása szerint az Európai Unióban a technológiai fejlődés két sebességgel halad: egyes régiók – főként Nyugat- és Észak-Európában – gyorsulnak, míg mások stagnálnak. Ennek következtében a kontinensen belül mélyül az „innovációs szakadék”, amely nemcsak gazdasági, hanem társadalmi következményekkel is jár. A biztos szerint az a paradox helyzet állt elő,

hogy Európa, amely a történelem során képes volt harmóniát teremteni tudomány, zene és technológia között, ma nem tudja kiegyensúlyozni saját fejlesztéspolitikai forrásainak elosztását.

A magyar szakértő adatokkal is érzékeltette az egyenlőtlenségeket. Elmondta, hogy

az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott országok – vagyis a közép- és kelet-európai tagállamok – a teljes uniós népesség közel egynegyedét adják, mégis mindössze a kutatási és innovációs támogatások kevesebb mint 9 százalékát kapják.

A fejlettebb, „átmeneti” státuszú régiók esetében ez az arány 14 százalék, míg a legfejlettebb régiók 18 százalékot részesítenek az ilyen típusú támogatásokból. Petri szerint ez a különbség nem csupán adminisztratív kérdés, hanem strukturális probléma: a finanszírozási rendszer nem képes hatékonyan reagálni a regionális kapacitások eltéréseire.

A miniszteri biztos példaként említette, hogy a Horizon Europe program forrásainak több mint fele mindössze húsz régióhoz kerül, miközben az unió többi térsége egyre nehezebben fér hozzá ezekhez a pénzekhez.

A legjobban teljesítő egyetemek és kutatóintézetek – főként Németországban, Hollandiában és Észak-Olaszországban – dominálnak a pályázati mezőnyben, így a forráselosztás önmagát erősítő rendszerré vált. Mindez azt eredményezi, hogy a kelet-közép-európai régiókban – köztük Magyarországon is – a kutatás-fejlesztésre szánt források aránya jóval elmarad a gazdaság súlyához képest, ami hosszú távon fenntartja a versenyképességi hátrányt.

Petri Bernadett úgy fogalmazott, hogy az innovációs szakadék nem pusztán „északi–déli” vagy „nyugati–keleti” megosztottság, hanem egyre inkább regionális jelenség. A fejlett országokon belül is megfigyelhető, hogy egyes térségek – például Bajorország vagy Flandria – innovációs központokká váltak, miközben más régiók, még azonos országon belül is, alig vesznek részt az uniós innovációs ökoszisztémában. Ez a belső széttagolódás Petri szerint

azzal a veszéllyel jár, hogy az uniós források „visszaforgatódnak” a már amúgy is versenyképes térségekbe, míg a kohéziós régiók továbbra is az infrastruktúra-fejlesztésekre kényszerülnek, anélkül, hogy valódi innovációs kapacitásokat építenének ki.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a regionális innovációs különbségek mögött nem a kreatív potenciál hiánya, hanem a rendszerbe ágyazott strukturális torzulások állnak. Az adatok szerint például a magánszektorból származó K+F beruházások több mint 60 százaléka az északnyugat-európai régiókban összpontosul, míg a dél- és kelet-európai térségekben a vállalati innovációs aktivitás alacsony szinten rekedt. Petri úgy fogalmazott, hogy

nem az ötletek hiányoznak, hanem a disztribúciós mechanizmusok, mivel az információs és együttműködési hálózatok zárt, koncentrált régiókban működnek, a perifériák viszont kiszorulnak a tudástranszferből.

A magyar miniszteri biztos a zöld átállás területén is hasonló mintázatokat azonosított. Előadásában kiemelte, hogy az európai hidrogénipari projektek 60 százaléka Németországban valósul meg, míg számos dél- és kelet-európai régióban alig találni ilyen beruházást. A tisztaipari, illetve környezetvédelmi innovációs munkahelyek többsége szintén a nyugati országokban koncentrálódik. Petri szerint ez a „zöld innovációs egyenlőtlenség” nemcsak gazdasági, hanem politikai kihívás is, hiszen ha a kevésbé fejlett régiók kimaradnak a zöld iparfejlesztésből, az tovább mélyítheti a társadalmi feszültségeket és a migrációs hajlamot.

A demográfiai hatásokról szólva Petri Bernadett arra figyelmeztetett, hogy az innovációs központok elszívó hatása különösen súlyosan érinti a fiatal kutatókat.

Sok tehetséges szakember kényszerül Nyugat-Európába költözni, mivel saját régiójában nem talál megfelelő kutatási infrastruktúrát vagy stabil karrierutat. Ezt a folyamatot a szakértő a „középszintű fejlettségi csapda” egyik tünetének nevezte, amelyből csak akkor lehet kitörni, ha az uniós forráselosztás új alapokra helyeződik.

Nemcsak kritika, megoldási javaslat is van asztalon

A megoldási javaslatok között Petri Bernadett elsőként az átláthatóság növelését említette. Azt indítványozta, hogy az Európai Bizottság hozzon létre egy regionális innovációs adatbázist, amely valós időben követné nyomon, mely régiók kapnak forrást és milyen célokra. Szerinte

amit mérünk, azt menedzselni is tudjuk, ezért a nyilvános adatközlés segítené a tagállamokat abban, hogy hatékonyabban irányítsák fejlesztéspolitikájukat.

Javasolta továbbá „regionális innovációs folyosók” létrehozását, amelyek a fejlettebb és a felzárkózó régiók közötti partnerségeket erősítenék, mentorprogramok és közös projektek révén.

Egy másik javaslata a demográfiai szempontok beépítése volt az uniós programok értékelésébe. Petri szerint érdemes lenne úgynevezett „demográfiai reziliencia-pontokat” bevezetni a pályázati rendszerekben, amelyek figyelembe vennék, ha egy térséget különösen súlyosan érint az elvándorlás vagy az elöregedés.

Emellett kapacitásépítési programok indítását sürgette azokban a régiókban, ahol hiányzik az innovációs menedzsmenthez szükséges humán erőforrás.

Úgy véli, ehhez egy új uniós finanszírozási eszközre lenne szükség, amely kifejezetten a partnerségi hálózatok fejlesztését és a pályázatírási képességek javítását támogatná.

Petri Bernadett összegzésében hangsúlyozta, hogy az innovációs és kohéziós politika nem két különálló terület, hanem ugyanannak az éremnek a két oldala. Szerinte a következő többéves pénzügyi keret tervezésekor az Európai Uniónak nem új rendszert kellene létrehoznia, hanem a meglévő struktúrákat kellene újraszervezni úgy, hogy azok ténylegesen szolgálják a regionális felzárkózást. Mint mondta, „nem az új ötletek hiányoznak, hanem az összekapcsoltság” – vagyis Európa akkor lehet sikeres az innovációban, ha minden régiónak valódi helyet biztosít a közös fejlődésben.

Címlapkép forrása: EU