Előfizetői tartalom

Lufi, vagy nem lufi? - Újra felpörögtek az internetes cégek

Októberben a részvénypiaci pánik csillapodásával ismét felpörögtek az elsődleges részvénykibocsátások az Egyesült Államokban és az egész évben látott trendeknek megfelelően most is a fiatal technológiai cégek állnak a figyelem középpontjában. Nemrég vezényelte le elsődleges részvénykibocsátását a Groupon és hamarosan a Farmville atyja, a Zynga is debütálhat a tőzsdén. Bár ezen részvények hatalmas emelkedéseket tudtak produkálni első kereskedési napjukon, azóta jól láthatóan elfogyott a lendület, van olyan cég például, amelynek árfolyama tizedelődött a részvénykibocsátás óta. Mindezek alapján inkább csak a kockázatkedvelő befektetőknek lehetnek érdekesek most ezek a papírok. Arról azonban továbbra sem lehet beszélni, hogy újabb technológiai lufi van kialakulóban.

Újra felpörögtek a részvénykibocsátások a technológia szektorban. A 2008-as mélyrepülést követően 2009 második felében gyorsan magára talált az elsődleges részvénykibocsátások piaca. Míg 2008 októberében egyetlen vállalat sem nyújtott be az Egyesült Államokban a tőzsdére lépéshez szükséges dokumentumokat, addig 2009 utolsó hónapjaiban már havonta több mint 20...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés