Előfizetői tartalom

Erős számokkal örvendeztette meg a piacokat a Google

Az elemzők által vártnál nagyobb növekedésről számolt be a Google tegnap az első negyedévre mind a bevételek, mind pedig az egy részvényre jutó eredmény szintjén a piacok zárása után közzétett gyorsjelentésében. A menedzsment közölte, hogy egy új részvénysorozatot hoz létre, amit 2:1 arányú részvényfeldarabolás formájában oszt ki a jelenlegi tulajdonosok számára. A gyorsjelentés főbb pontjai: A bevétel és a profit is az elemzői várakozásoknál magasabb növekedést mutatott. A Google piaci részesedése eléri a 76%-ot az internetes keresésekből, viszont az egy kattintásra jutó bevétel 12%-kal csökkent a negyedévben. Az Android operációs rendszer meghódította az okostelefonok piacát, viszont a mobil hirdetések piaca még kicsi, így az eredményekben nem hozott robbanást a gyors térhódítás ellenére sem. A cég készpénzállománya tovább növekedett, már közel 50 milliárd dollárra rúg. A Google részvényeiből mára eltűnt a prémium az amerikai technológia szektorhoz képest, miután a profitnövekedés közel az iparági szintre lassul. Új részvénysorozatot bocsát ki a Google annak érdekében, hogy biztosítsa a tulajdonosok kontrollját.

Várt feletti negyedéves eredmények Az elemzői konszenzusnál jobb eredményekről számolt be a Google tegnap este közzétett első negyedéves gyorsjelentésében. A társaság bevételei 24%-kal növekedtek, 10,7 milliárd dollárra, a partnereknek továbbított jutalékok nélkül pedig 8,14 milliárd dollárt tettek ki, ami meghaladta a várakozásokat (8,1 milliárd dollár). Az egy részvényre...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés