Előfizetői tartalom

Hatalmas veszteség a Nokiánál

Hatalmas veszteségről számolt be a Nokia az első negyedévre, a társaság a működési eredmény szintjén 1,34 milliárd eurós veszteséget könyvelt el. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 260 millió euró volt a veszteség, ami megfelel az elemzői várakozásoknak, ez igaz a bevételek és az egy részvényre jutó eredmény alakulására is. A vállalat részvényei 1%-os pluszban tartózkodnak. A gyorsjelentés főbb pontjai: Közel 30%-kal csökkent az első negyedévben a Nokia bevétele, ami elsősorban a mobilgyártás romló teljesítményének tudható be. Okostelefonokból feleannyit értékesített a cég, mint egy évvel ezelőtt, hagyományos mobilokból pedig 32%-kal adott el kevesebbet. Az elemzői konszenzushoz képest nagy meglepetést nem okozott a Nokia, miután egy héttel ezelőtt profit warningot közölt a cég. 1,3 milliárd eurós veszteséget könyvelt el a Nokia az év első három hónapjában a Nokia Siemens Networks-öt érintő reorganizációs költségek következtében. Nem számít a menedzsment javulásra a működési eredményszint tekintetében az első negyedévhez képest.

Veszteséges negyedév a Nokiánál Közel 30%-kal csökkentek az első negyedévben a Nokia bevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban a mobilgyártási tevékenység számlájára írható. A társaság feleannyi okostelefont értékesített az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában, a hagyományos telefonok eladásai pedig 32%-kal zuhantak.  Az...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés