Üzlet

Drágult az olaj a fiscal cliff hírekre

Portfolio
Vegyes teljesítménnyel, de összességében szinte alig változott a nyersanyagok ára a Dow Jones UBS árupiaci index szerint a tegnapi kereskedési napon. A dollár minimális erősödése nem igazán volt hatással az árakra, a fiscal cliff tárgyalások befejezése azonban némi optimizmusra adott okot a nyersanyagpiacokon.
Az év első kereskedési napján a nyersanyagpiacok az irányadó Dow Jones UBS árupiaci index szerint összességében nem változtak, a dollár árfolyamában is csak minimális erősödés volt látható, ami nem igazán tudta támogatni a nyersanyagárak emelkedését. A fiscal cliff tárgyalások az utolsó pillanatban fejeződtek be , így elkerülhető a költségvetési szakadék, azonban ezt a döntést jórészt már előre beárazták a spekulánsok a nyersanyagárakba.

Drágult az olaj a fiscal cliff hírekre
A költségvetési szakadék tárgyalások befejezése ugyanakkor mégis optimizmusra adott okot a kereskedőknél, így a WTI típusú olaj 1,35 százalékkal, a Brent 0,82 százalékkal drágult a nap végén. A WTI az utóbbi időben sokat ledolgozott a Brenttel szembeni hátrányából, ez történt tegnap is, azonban továbbra is körülbelül 20 dollárral kerül kevesebbe a WTI. A legnagyobb árfolyamesést tegnap a földgáz szenvedte el, a fűtőanyag 2,75 százalékkal lett olcsóbb.

Drágult az olaj a fiscal cliff hírekre
A mezőgazdasági termények vegyes teljesítményt nyújtottak, a búza ára 0,84 százalékkal emelkedett, a gyapot viszont 1,84, a kávé 1,44 százalékos mínuszt szedett össze. A nemesfémek ára alig változott, az ipari fémek azonban inkább a pozitív tartományban landoltak: az ón 1,25, az ólom 1, a réz 0,6 százalékos emelkedést produkált.

Drágult az olaj a fiscal cliff hírekre
Orbán Viktor Prága
GettyImages-1174045407
Budapest ingatlanpiac lakások madártávlat
Névtelen tervválság forint
GettyImages-1187738330
eromu
K_EPA20190122208
GettyImages-1175389290
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
GettyImages-1187738330