Igaz történet arról, hová tűnt a McDonald's alapítóinak mesés vagyona
Üzlet

Igaz történet arról, hová tűnt a McDonald's alapítóinak mesés vagyona

Hihetetlen, de nem McDonaldnak hívták azt az embert, aki a világ egyik legnagyobb gyorsétteremláncát felépítette. Dick és Mac McDonald érdemét nem lehet elvitatni, nekik köszönhetjük a futószalagon gyártott hamburgereket és a pár perces kiszolgálást. A McDonald's-birodalom felvirágoztatása mégsem a testvérpárhoz, hanem egy Ray Kroc nevű úriemberhez fűződik. Az üzletember története Hollywoodot is megihlette, csütörtökön mutatják be a hazai mozikban "Az alapító" című filmet.
Spoilerveszély: a cikk és a történetet feldolgozó film között átfedések lehetnek.

Naponta 68 millió embert szolgálnak ki a McDonald's éttermeiben világszerte, nehéz elképzelni, hogy az egész történet egy kaliforniai kisváros családi hamburgerezőjéből indult.

Richard McDonald és testvére, Maurice még nem tudhatták, hogy több milliárd ember étkezési szokására lesznek hatással, amikor 1940-ben megnyitották első hamburgerezőjüket a kaliforniai San Bernardinóban. A róluk elnevezett gyorsétteremlánc alapítójaként mégis egy Ray Kroc nevű úriembert tart számon a történelem, aki étterem-menedzseri karrierje előtt jazz zongorista volt és - többek között - papírpoharak értékesítésével foglalkozott.
Az éremnek két oldala van. Az egyik verzió szerint az agresszív üzleti praktikáiról ismert Ray Kroc kiforgatta a saját üzletükből az alapítókat, akik utána pár millió dollárral a zsebükben nézték végig, ahogy egy milliárdos cégbirodalom lesz az ötletükből. A történet másik változata pedig, hogy Ray Kroc élete munkája a McDonald's felépítése, aki minden centjét és idejét beleölte. A McDonald-testvérek csak akadályozták és azután kezdett igazán szárnyalni a birodalom, miután Ray Kroc szabad kezet kaphatott.

Az első étterem

Richard és Maurice McDonald, becenevükön Dick és Mac egy szegény vidéki családba születtek, skót bevándorlók gyermekeiként, édesapjuk cipőgyárban dolgozott. A középiskola után költöztek el Kaliforniába az 1920-as évek végén nem kisebb céllal, minthogy még 50 éves koruk előtt keresnek 1 millió dollárt. Próbálkoztak egy hot dogos standdal Los Angeles északkeleti részén, majd 1940-ben jött az ötlet, hogy az egyre növekvő munkásosztállyal büszkélkedő San Bernardino városában nyitnak hamburgerezőt.

Az ötlet egyszerű volt. Olcsó ételt kell kínálni, gyorsan kell elkészíteni és nagy volumenben,

a konyhájukat tulajdonképpen futószalagos gyárakká alakították.

Ahogy Richard McDonald annak idején magyarázta az üzleti modellt:

Képzeld el, hogy egy férfi bejön az étterembe, megkérdezed, hogy mit kér, erre pedig a válasz, hogy "kimegyek és megkérdezem a feleségem". Ez így nem működött volna.

És a gyorsétel ötlete forradalminak bizonyult, az üzlet pörgött, dőlt a pénz. A konyhákban minden mechanikusan működött, az ételek többsége úgy elő volt készítve, hogy minimális időbe telt a kiszolgálás és a "szakácsok" a két csúcsforgalom közötti időszakot arra használták ki, hogy felkészüljenek a következő rohamra. Miközben a munkaerőköltségek csökkentek az időszakban, az értékesítések felfutottak, a testvérek pedig hamarosan éves szinten 350 ezer dollár bevétel mellett 100 ezer dolláros profitot csináltak.

És ekkor jött Ray Kroc...

A testvérek rájöttek, hogy nem kell feltétlenül maguknak nyitniuk üzleteket, hogy terjeszkedjenek, megteszik majd ezt mások helyettük. Ezért 1948-ban elkezdték megreformálni az üzleti modelljüket és a franchise-rendszer kiépítésébe kezdtek. 1954-ben már 21 franchise-üzlet jogdíját adták el, ekkor bukkant fel a színen Ray Kroc.

Igaz történet arról, hová tűnt a McDonald's alapítóinak mesés vagyona
Ray Kroc szobra, forrás: Getty Images Hungary
Ray Kroc akkoriban turmixgépeket értékesített, nem túl nagy sikerrel, szinte McDonaldék voltak az egyetlen ügyfelei. Ő maga sem értette, hogy miért veszik a testvérek ilyen szorgalmasan a turmixgépeket, ezért San Bernardinóba utazott, hogy saját szemével is meggyőződjön róla. A gyorsétteremlánc pedig annyira lenyűgözte, hogy egyből felajánlotta, hogy franchise-ügynökként dolgozik a cégnek.

Az eredeti megállapodás az volt, hogy a franchise-üzletek bevétele után 1,9 százalékot kap Ray Kroc, a McDonald-testvérek pedig 0,5 százalékos jogdíjat szednek be. De minden megváltozott, amikor 1955-ben Ray Kroc megalapította saját cégét, Franchise Realty Corporationt és megnyitotta az első saját éttermét Des Plaines városában.

Igaz történet arról, hová tűnt a McDonald's alapítóinak mesés vagyona
McDonald's múzeum, az első étterem, forrás: Getty Images Hungary
Az egykor szinte baráti kapcsolat gyorsan megromlott, Ray Kroc szerint nagyon nehéz volt együtt dolgozni a testvérekkel. Szerinte nem vették figyelembe, hogy minden centjét beletette az üzletbe. Minden apróság miatt leveleznie kellett a testvérekkel, bármilyen kis változtatást akart a dizájnon, vagy akár azon, hogy a krumplit hogy tárolják. Ray Kroc szerint McDonaldék azt akarták, hogy belebukjon a feladatba. De nem adta fel, helyette eldöntötte, hogy tárgyalni kezd a teljes cég megvásárlásáról.

McDonaldék kiszállnak a bizniszből

Ettől a ponttól a történet már attól függ, hogy ki meséli a sztorit. Az egyik verzió szerint Dick és Mac végül belementek a vállalat eladásába mert megunták, hogy 50 százalékos nyereségadót kell fizetniük. Aggódtak amiatt is, hogy ha esetleg eltávoznának az élők sorából, hatalmas adófizetési kötelezettséget hagynának a családra, ezért a további nyugodt élet reményében inkább megváltak életük művétől. A másik verzió pedig az, hogy az agresszív Ray Kroc valósággal elüldözte őket és nem csak a McDonald's-tól, de az egész étterem-biznisztől elvette a kedvüket.



A tárgyalások az árról már meglehetősen fagyos légkörben teltek, Ray Kroc úgy érezte, hogy indokolatlanul magas árat kérnek érte a testvérek és ráadásul a legelső, San Bernardino-i üzletüket megtartanák, ami még akkor is éves szinten 100 ezer dolláros profitot termelt. Ez különösen fájt Ray Krocnak, ezért végül nyitott egy McDonald's üzletet az utca túloldalán, ami végül csődbe vitte a Big M-re átkeresztelt éttermet (mondjuk ehhez hat év kellett).

Ray Kroc úgy emlékszik erre az időszakra, hogy miután beszélt a testvérekkel, annyira feldúlt volt, hogy bezárta az irodája ajtaját, fel-alá járkált és elmondta mindennek őket, még egy vázát is kidobott az ablakon.

Ray Kroc 1960-ban McDonald's Corporationre változtatta a vállalat nevét, majd egy évvel később az egész üzletet megvette a testvérektől 2,7 millió dollárért. Mivel a nagy globális terjeszkedés ezután kezdődött, és hozzá fűzi mindenki a franchise-rendszer kiépítését (pedig már felbukkanása előtt volt a McDonald-testvéreknek néhány franchise-partnere), így ő vonult be végül a világ egyik legnagyobb gyorsétteremláncának alapítójaként. Ez annyiban biztosan jogos, hogy az igazi nagy sikereket már Ray Kroc neve alatt érte el a cég és vált egy globális szinten is meghatározó vállalattá. 22 év alatt 1 milliárd dolláros éves árbevételű vállalat lett.

A vitákért mindenesetre nagy árat fizetett a McDonald-család. Maurice 1971-ben szívinfarktusban elhunyt, nehéz lehetett végignézni, ahogy a több tízmilliárdosra hízó vállalatot kevesebb, mint 3 millió dollárért adták el. Richard 89 éves koráig élt, de 1998-ban már csak mindössze 1,8 millió dolláros vagyonnal rendelkezett. Bár nem szegénységben halt meg, de ahhoz képest, hogy a gyorsétteremlánc mennyit ér, ez aprópénz.

A címlapkép forrása: Shutterstock.
getty építőipar építkezés város construction
kulgazdasag ujsagiro Portfolio allashirdetes
Virus
készház, faház, házépítés
Telekom
Frankfurti tőzsde
Arab Health
17 magyar orvostechnikai cég mutatkozik be az egyik legnagyobb egészségipari expón

Az Arab Health kiállításon magyar pavilont is építettek.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Telekom