Most kezdődik a rali, érdemes Romániában befektetni!
Üzlet

Most kezdődik a rali, érdemes Romániában befektetni!

Gyurcsik Attila, Accorde Alapkezelő Zrt.
Romániában elindult a korrupció felszámolása, elkezdődött a tőzsdefejlesztés, ráadásul a román cégek olcsóbbak, mint a régiós szektortársaik, mindezek miatt érdemes lehet román részvényekbe fektetni.
A cikk szerzője Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. Befektetési Igazgatója.

Amikor először beszéltük a sajtónak arról, hogy román részvényalap indítását tervezzük sokan első kérésnek ezt tették fel:

Románia kapcsán mindig csak a korrupcióról hallunk, miért lenne érdemes oda befektetni?

Nos a rövid válasz pont ezért, ugyanis nem azért hallunk sokat Románia kapcsán a korrupcióról mert az ország lényegesen korruptabb lenne mint bármelyik másik, hanem épp ellenkezőleg. Azért hallunk erről a témáról sokszor, mert a független ügyészség párthovatartozás nélkül letartoztatott az elmúlt években több mint ezer politikust vagy hozzájuk köthető személyt. Így került börtönbe Adrien Nastase volt miniszterelnök is. Tehát a korrupció épphogy felszámolásra kerül, ezért van sok hír erről.

Az elmúlt napok eseményei összességében is inkább az elmúlt évek eredményeit mutatják. A román partlement ugyan megszavazta, hogy kb. 14 millió forintig "lophatnak" a politikusok. Ez az egyébként szánni való kísérlet is jelzi mennyire messzire jutott az ügyészség a korrupció felszámolásával. A társadalom reakciója is dicséretes az országszerte százezres tüntetésekbe torkolló felháborodás is inkább a megtisztulás iránt igényt jelzi semmit ellenkezőjét. Ugyanakkor a fenti pozitív folyamatok önmagukban kevéssé tesznek egy tőzsdét vonzóvá, de a hosszú távú befektető szempontjából fontosak.

A román tőkepiac szempontjából a fenti megtisztulás valójában egy fontos, de nem elégséges momentum. A Concorde két évvel ezelőtt azért is lett tag a helyi tőzsdén, mert olcsó vállalatokat és jelentős növekedési potenciált láttunk a román piacban. Várakozásaink beigazolódni látszanak, az elmúlt időszakban nőtt a forgalom és idén már több mint 8 százalékot emelkedett a helyi index is.

Mi azt gondoljuk, hogy a rali csak most kezdődik. Az egyszerű sejtésen túl a számok is ezt mutatják. A román gazdaság tavaly több mint 5 százalékkal növekedett, ami a leggyorsabb ütem Európában. A kiváló növekedési kilátások ellenére a helyi piacon forgó részvények 30-50 százalékos diszkonttal forognak az európai társaikhoz képest. Ezek mellé a diszkontok mellé sok esetben 8-10 százalékos osztalékhozam párosul.

Amit még érdemes külön kiemelni, hogy a román tőzsdén jegyzett társaságokra általában konzervatív mérlegstruktúra jellemző. Magyarul adósság helyett többnyire megtakarításokkal rendelkeznek. Egyik legszélsőségesebb példa talán az Electrica, ahol a 13,5 román lejes részvényárból valójában 5,6 lej készpénz részvényenként. Így ha ezt a tételt levonjuk, hiszen bármikor egy összegben kifizethetné osztalékként, akkor valójában részvényenként kevesebb, mint 8 lejre értékeljük a tényleges operációt. A társaság részvényenként 1,2 lej eredményt termel, így a készpénzzel korrigált árfolyam eredmény hányados 6,6, ami kevesebb, mint a fele a hasonló profilú nyugat európai cégek mutatójának.

A román bankok is rengeteg felesleges tőkével rendelkeznek és szerencsére jelentős osztalékokat is fizettek a múltban is. Az osztalékfizetési hányadot idén a BRD Bank tovább emeli, a Banca Transilvania esetén ilyet nem várunk, de a tavalyi 20 százalék feletti osztalék-kifizetést nehéz lenne felülmúlni. Lényeg, hogy a jelentős növekedési potenciál és felesleges tőke ellenére a fent említett két bank felesleges tőkével korrigált árfolyam-eredmény mutatója 6-7 szeres értéket mutat, ami még a kelet-európai banki árazásokhoz képest is jelentős legalább 30-40 százalékos diszkontot mutat.

A románok néhány éve elhatározták, hogy elkezdik fejleszteni a tőzsdéjüket. A helyi tőzsde elnöke az a Ludwik Sobolewski lett, aki a varsói tőkepiacot is felépítette. A tőzsde fejlesztése tekintetében sikerült a politikát is meggyőzni, így számos állami vállalat jelent meg a tőzsdén. A lendület vélhetően még nem állt meg, idén is újabb állami vállalat a vízerőműveket működtető Hydroelectrica érkezését várják a tőzsdére. A Hydroelectrica nagy cég, tekintve, hogy a román áramtermelés 20 százalékát adja a vízerőműveivel.

A fenti azért fontos, mert a helyi tőkepiac szereplői azon dolgoznak, hogy a román tőzsde bekerüljön az MSCI Emerging Market indexbe. A bekerülés feltételei között szerepel, hogy kellően sok és nagy vállalat legyen a helyi tőkepiacon. A Hydroelectrica megjelenése az utolsó láncszem lenne a tőkepiac fejlesztése szempontjából, mivel ennek a cégnek a megjelenésével a bukaresti értéktőzsde teljesítené az MSCI által támasztott kritériumokat. Az MSCI index-be történő bekerülés óriási árfelhajtó erőt jelentene önmagában, hiszen azok az alapkezelők, akik ezt az indexet követik, kénytelenek lennének portfóliójuk egy részét Romániába fektetni.

A sok éves munka idén vagy jövőre beérhet, amelynek köszönhetően a román tőkepiac felértékelődhet. Az egyszeri átértékelésen túl, a jelentős növekedési lehetőségek és osztalékok tovább hajthatják a helyi részvények árát.

A cikk szerzője Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. Befektetési Igazgatója.
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
zöld park shutter
orbán viktor évértékelő
koronavirus
BullvsBear
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
BÉT