Előfizetői tartalom

Itt a nemzetközi fintech rangsor: a magyar bankok szép helyet szereztek

Portfolio
A magyar bankok és biztosítók lenyomják a dán, olasz és japán versenytársaikat is, ha fintech partnerségről van szó. Magyarországon ugyanis a hagyományos pénzintézetek majdnem fele dolgozik már most is együtt valamilyen fintech startuppal - derül ki a PwC fintech témában készített nemzetközi felméréséből. A nagy barátkozás mozgatórugója az egész világon, hogy a bankok féltik a bevételeiket a külső támadóktól, illetve a megújulás útját keresik, a fintech startupoknak viszont ügyfelekre és pénzre van szükségük, vagyis a kényszer és a közös érdekek hozzák össze a partnerségeket. Közben a kicsi startupokon túl az internetes és IT-világ nagyjai is beszállnak az épülő fintech ökoszisztémába.

PwC nemzetközi felmérésének eredményei alapján sok hagyományos pénzintézet félti a bizniszét az új versenytársaktól, a megkérdezettek 88 százaléka tart attól, hogy fintech cégek veszik el a bevételeiket egy-egy területen, míg az egy évvel korábbi felmérésben még csak 83 százalék volt az arányuk.Összességében a teljes bevételük 24 százaléka van veszélyben fintech...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés