Előfizetői tartalom

Nagy versenyben nyerte el Magyarország a Mol nagyberuházását

Portfolio
2017 volt az első év a Mol 2030-ig szóló stratégiájának megvalósításában, és ahogyan a negyedik negyedéves eredményekből is kiderül, a társaság jó úton halad - fogalmazott Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Portfoliónak. A stratégia által kijelölt legnagyobb feladatok Magyarországra jutnak, amelynek azonban minden beruházásért meg kell küzdenie; így volt ez a rendszerváltás óta legnagyobb Mol-beruházásnak számító poliolüzem esetében is, amikor Tiszaújváros kemény versenyben nyerte el a projektet. A társaság a szemléletmód-váltás eredményeként már a kiskereskedelmi hálózatokhoz is mérni kívánja magát; új autómegosztó szolgáltatása, a Limo fogadtatása olyan pozitív volt, amire még a Molnál sem számítottak; a székházépítés pedig az ütemtervnek megfelelően halad - mondta.

Portfolio: A hét elején jelentett a Mol, amiből kiderült, hogy rekordprofitot ért el 2017-ben. Összefoglalná röviden a tavalyi év eredményeit? Fasimon Sándor: 2016 végén hirdettük meg a 2030-ig szóló stratégiánkat. A tavalyi év volt az első e stratégia megvalósításában. És ahogy az a Q4-es eredményekből is kiderül, jó irányba indultunk, jó úton haladunk. A Mol-csoport...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái