Brutális pénzeket keresnek az élelmes szállásadók a fesztiválozókon
Üzlet

Brutális pénzeket keresnek az élelmes szállásadók a fesztiválozókon

Veres Dóra
A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre nő, 2018 pedig minden fő mutatószámot tekintve rekordév volt a turizmusban. A kereskedelmi szálláshelyek közel 10 százalékkal (9,3%) nagyobb árbevételre tettek szert 2017-hez képest, amely így meghaladta az 510 milliárd forintot, ezen belül a szállásdíj-bevételek pedig a 300 milliárd forintot. Az előrejelzések szerint idén is folytatódik a növekedés, kedvez ennek az is, hogy Magyarország fesztivál-nagyhatalom, a fesztiválok pedig hatalmas embertömeget vonzanak, ami pedig jelentősen növeli a szálláshelyek forgalmát. Az, aki például most szeretne a VOLT, a Balaton Sound vagy az EFOTT idejére szobát foglalni Sopronba, Zamárdiba vagy Velencébe, már elkésett.
Tavaly turisztikai rekordot döntött Magyarország. 2018-ban a kereskedelmi szálláshelyek 5,2%-kal több, összesen 12,5 millió vendéget regisztráltak, a vendégéjszakák száma 2017-hez képest pedig több mint egymillióval nőtt, így tavaly csaknem elérte a 31 milliót. 2018-ban az összes vendégéjszaka felét, 15,6 milliót, a belföldi vendégek töltötték el hazánkban, 15,3 milliót a külföldi vendégek.

A KSH adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyek közel 10 százalékkal (9,3%) nagyobb árbevételre tettek szert 2017-hez képest, amely így meghaladta az 510 milliárd forintot, ezen belül a szállásdíjbevételek pedig a 300 milliárd forintot. A két legnépszerűbb régió tavaly is a Budapest−Közép-Duna-vidék és a Balaton volt mind a külföldi, mind a belföldi turisták körében.

Az előrejelzések szerint idén is folytatódik a magyar turisztikai szektor növekedése. Ennek kedvez az is, hogy Magyarország fesztivál-nagyhatalom.

Sopron és Zamárdi esetében átlagosan 20 - 25 %-kal magasabbak a szállásárak a fesztiválok idején az átlagos nyári árakhoz képest

- mondta a Portfolio-nak Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője, aki elárulta, Sopronban az apartmant és a 3 csillagos hotelt részesítik előnyben, míg Zamárdiban az apartman és a panzió a legkedveltebb szállástípus a fesztiválok idején.

Brutális pénzeket keresnek az élelmes szállásadók a fesztiválozókon
Fotó: MTI / Mohai Balázs
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapesten az augusztus 20-i hosszú hétvégén tapasztalható áremelkedés a szálláshelyeknél, de a Sziget idején ez nem kiugró. Szigetvári azt is elmondta, hogy a fővárosban is leginkább az apartmanok és a 3 csillagos szállodák a keresettek a szóban forgó időszakban. Az EFOTT-ra érkező fesztiválozók elenyésző része foglal csak a Szállás.hu-n, ennek pedig az az oka, hogy a legtöbb szálláshely direktben értékesíti a szálláshelyeket.

A faházakat már hónapokkal ezelőtt lefoglalták, de sátorhely még van az EFOTT idejére - tudta meg a Portfolio a gárdonyi Pisztráng Kempingtől. Elmondták, ők a fesztivál idejére sem emelnek árat.

A Gólya Villaparkhoz már decemberben érkeztek foglalások az EFOTT idejére, és március végére - április elejére le is foglalták az összes házat. "A fesztivál idejére 15 százalékkal emeltük meg az árakat, három helyett a minimális foglalás időt öt éjszakában határoztuk meg" - mondták a lapunknak.

Velence, Sopron és Zamárdi megtelt

Aki még csak most kapott észbe és most szeretne szobát foglalni Zamárdiba vagy Sopronra a Balaton Sound, illetve a VOLT idejére, az már elkésett.

A fesztiválokra a szállások már hónapokkal előre elkelnek, nem kirívó az sem, hogy akár fél évvel előre, vagy 1 évvel előre lefoglalják a szállásokat a fesztiválozók

- mondta Szigetvári József. Anyagilag is jobban jár, aki a kiszemelt fesztivál előtt fél évvel lefoglalja az áhított szállást, hiszen a legtöbb szálláshely a fesztiválok idején rendszerint árat emel. A Booking.com-on is hiába keresünk szobát június 26-a és június 30-a között, a VOLT idejére: a szálláshelyek 95 százaléka elkelt.

Brutális pénzeket keresnek az élelmes szállásadók a fesztiválozókon
Fotó: MTI / Mohai Balázs
Zamárdi is megtelt a Balaton Sound idejére, a szálláshelyek 94 százalékát lefoglalták, ami maradt, az pedig az átlaghoz képest jóval drágább: találtunk szobát 175 ezer forintért a 4 estére, és még ez volt a Booking.com-on a legolcsóbb opció. A szomszédos településen, Siófokon viszont még akad szabad hely kempingben és apartmanban egyaránt.

Valóban vannak még helyek, de ez annak tudható be, hogy Siófokon vagyunk. Illetve fontos szempont, hogy szabad házaink szinte már nincsenek, csak parcelláink és sátorhelyeink

- írta megkeresésünkre az Aranypart Camping. Ők egyébként a fesztivál idejére nem emeltek az árakon. Egry Dóra, az értékesítési vezető elmondta, van egy másik kempingük is, Zamárdiban a Mirabella Camping, ott már 2-3 hónapja nincsen szabad helyük a Balaton Sound idejére, minden házuk és parcellájuk foglalt.

Július 9-e és 15-e között Velencén sem lesz könnyű szobát találni: a szálláskereső oldal szerint ugyanis már a szállások 96 százaléka elkelt. A közeli Gárdonyban sem jobb a helyzet, ott a szálláshelyek 93 százalékát foglalták már le.
olaj
Mikesy Álmos Katona Bence Hiventures
budapest bank shutter
Frankfurt Stock Exchange
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Hogyan kereskedsz a forinttal?
Bevezető online előadás a deviza és indexkereskedés világába.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
olaj