Elmaradt a felpattanás az európai tőzsdéken
Üzlet

Elmaradt a felpattanás az európai tőzsdéken

Portfolio
Kezd eldurvulni a kereskedelmi háború, miközben az elmúlt hónapokban már egyfajta megállapodás körvonalazódott az Egyesült Államok és Kína között, a múlt héten Donald Trump újabb, több százmilliárd dollárnyi kínai árut érintő büntetővámot helyezett kilátásba, amire Kína válaszlépésekkel felelhet, főként ennek tudható be, hogy az elmúlt napokban elkezdődött esés tegnap begyorsult. Ma a vezető európai tőzsdéken már mérsékelt emelkedés látszik, a következő napok a nagy esés utáni iránykereséssel telhetnek.

Elmaradt a felpattanás

Valamelyest megnyugodtak a kedélyek a tegnapi nagy tőzsdei esés után, de összességében több vezető európai részvényindexnél is folytatódott az esés. Nap elején még úgy tűnt, hogy a rövid távon látható túladottságból felpattanhatnak a vezető európai részvényindexek, azonban nap végére elfogyott a lendület, a német DAX mérsékelten tovább esett, de a francia CAC és az angol FTSE is csak mérsékelten emelkedett ma. A magyar tőzsdén is elfogyott a lendület, nap közben 1 százalékos emelkedéssel még felülteljesítő volt a BUX, nap végére azonban már csak 0,4 százalék plusz maradt, ami az OTP és a Mol közel 1,2 százalékos emelkedésének köszönhető, a Richter 2,2, a Magyar Telekom 0,2 százalékkal került lejjebb.


Felülteljesít a magyar tőzsde

Az európai tőzsdék jellemzően emelkednek a tegnapi esés után, jelenleg a német DAX közel 0,3, a francia CAC 0,8, az olasz MIB 0,4, a spanyol IBEX pedig 0,2 százalék pluszban áll. A magyar tőzsde 1 százalékos emelkedéssel felülteljesítő, a BUX-ot az OTP húzza 1,9 százalékos emelkedéssel, de a Mol is 1,7 százalékot emelkedett, a Richter viszont a ma hajnalban közzétett gyorsjelentést követően 1 százalék mínuszban áll, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékot veszített az értékéből.

Nyugalom

A tegnapi nagy esés után ma kezdenek megnyugodni a kedélyek, miközben a határidős részvényindexek a nyitás előtt azt jelezték, hogy folytatódhat az esés az európai tőzsdéken, a nyitáshoz közeledve már emelkedést jeleztek előre, és végül mérsékelt pluszban nyitottak a vezető európai tőzsdék. A DAX jelenleg 40 pontos, 0,3 százalékos pluszban áll, a magyar tőzsde 0,5 százalékot emelkedett, az OTP 0,8, a Mol 1, a Richter 0,4, a Telekom 0,1 százalék pluszban áll.

Leszakadtak a tőzsdék, hol van még a vége?

Mik az előjelek?

  • Nagyot estek a vezető amerikai részvényindexek: a Dow 2,9, az S&P 3, a Nasdaq 3,5 százalékot veszített az értékéből
  • Ázsiában is folytatódott az esés: a Shanghai Composite 1,5, a japán Topix 0,6, a dél-koreai Kospi 0,8 százalékot esett.
  • A határidős részvényindexek állása alapján folytatódhat az esés, az amerikai tőzsdék további 0,2, az európaiak közel 0,5 százalék mínuszban nyithatnak.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

A befektetők az USA és Kína kereskedelmi konfliktusára figyelnek, miután Donald Trump múlt hét csütörtökön a kínai termékeket sújtó vámemelést jelentett be, amelyet követően Kína is válaszlépéseket helyezett kilátásba. A befektetők a két ország ismét fokozódó kereskedelmi konfliktusa mellett a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyelnek majd.

Mire érdemes ma figyelni?

Ma nem érkezik fontosabb hazai vagy nemzetközi makroadat.



Leszakadtak a tőzsdék, hol van még a vége?

Folytatódik a gyorsjelentési szezon, ma hajnalban tette közzé második negyedéves számait a Richter (erről részletesen itt írtunk), de ma jelent a Zwack is, a hét folyamán érkezik majd a Magyar Telekom és az OTP gyorsjelentése.



Leszakadtak a tőzsdék, hol van még a vége?

Címlapkép: Robert Michael/picture alliance via Getty Images

kinai elnok
BFALU20191201033
valgyimir putyin
nyelvvizsga tamogatas emmi
Népszerű
HEPA-Startup Campus
Ernyőmegállapodás segíti a hazai startupok globális terjeszkedését

A program képzéseket biztosít a külpiacra lépés iránt érdeklődő startupok számára.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Statisztikai elemző

Statisztikai elemző

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Airplane