Előfizetői tartalom

Félelmetes szupertankok lepik majd el a harcmezőket - így néznek ki a jövő páncélosai

Képzelj el egy tankot, melyet 3-5 fős személyzet helyett csak egy ember irányít több kilométerre a harcmezőtől, védett helyen és bármikor át tudja adni a vezérlést egy fejlett mesterséges intelligenciának is, amely automatikusan beazonosítja, és egy gombnyomással megsemmisíti a célpontot. Nagyjából így néz majd ki a jövő páncélozott harcjárműve, amely a következő évtizedben már tömegével jelenhet meg a harcmezőkön. Az újfajta páncélosok ráadásul többnyire kisebbek és mozgékonyabban is lesznek elődjeiknél, nem is beszélve arról, hogy a legtöbb nagyhatalom általános harckocsik helyett inkább szállító harcjárművek fejlesztésére feküdt rá. Megnéztünk öt következő generációs páncélozott harcjármű-projektet a nagyvilágból.

Az OMFV-program Az Egyesült Államok az elmúlt években számos projektbe kezdett, hogy a '80-as évek közepe óta szolgálatot teljesítő M1 Abrams általános harckocsikat egy korszerűbb típusra cserélje, ilyen volt például a BAE Systems és General Dynamics légi szállítású, moduláris járművek létrehozására indított Future Combat Systems projektje, illetve később a Ground...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái