Addig, amíg a naperőművek nem kezdték el tömegesen meghódítani a földeket, háztetőket és egyéb felületeket, az átlagosan 25 éves gyártói garanciával forgalmazott panelek élettartamának lejárata utáni sorsa nem a legfontosabb problémák között foglalkoztatta a tudományos közösséget. A napenergia örvendetes terjedésének árnyoldalaként, illetve az első hullámban telepített naperőművek termelésből való kiöregedésével azonban napjainkra a probléma igencsak láthatóvá vált.
A világ villamosenergia-ellátásának még mindig csak körülbelül 3 százalékát fedező napenergia és az azt szolgáltató fotovoltaikus naperőművek terjedése a 2000-es években indult el igazán. Noha az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek időnként eddig is jelentős számban károsították a létesítményeket, a jellemzően 25-30 éves jótállással rendelkező panelek hulladékként való tömeges megjelenése csak ez utánra várható. Amennyiben a célzott, nagy arányú és hatékony újrahasznosításra nem sikerül megfelelő eljárást kitalálni, úgy 2050-re az összes elektronikai hulladék tizedét a használt panelek fogják kitenni - hívják fel a figyelmet az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma alá tartozó National Renewable Energy Laboratory (NREL) elemzői. A Nature Energy című folyóiratban publikált tanulmányukban úgy becsülték, hogy a 2020-as évtized végére körülbelül 8 millió, az évszázad közepére pedig mintegy 80 millió használt fotovoltaikus panel végezheti szemétlerakókban.
Ez egybevág a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) 2016-os jelentésével, amely szerint az elhasználódott fotovoltaikus panelek a 2030-as évek elején jelenhetnek meg nagyobb mennyiségben hulladékként.
Miről szól még a cikk?
- A következő években tömegesen jelenhetnek meg a napelemek hulladékként.
- A panelekkel értékes fémek is a szemétben végezhetik.
- A szilícium és egyéb fémek kinyerése energiafelhasználással, így környezetszennyezéssel járhat.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!