Portfolio signature

A Fradi most két hónapra kifizethetné Messit vagy megvehetné Szoboszlai Dominikot

Történelmi sikert hajtott végre a Ferencváros focicsapata kedd este azzal, hogy a norvég Molde kiejtésével bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Magyar csapatnak utoljára 2009-ben sikerült ez a bravúr, akkor a Debrecen volt csoportkörös. A sikerrel hazai mércével mérve rengeteg pénzt, több mint 7 milliárd forintot keresett eddig a Fradi, de a nemzetközi mezőnyben ez aprópénznek számít, ott sokkal nagyobb összegekkel dobálóznak.


Mennyit keresett a Fradi a sikerrel?

Összesen négy selejtezőkörön van túl a Ferencváros, mire eljutott a hőn áhított BL-csoportkörbe. A három eddigi továbbjutással már 6,4 millió eurót keresett a magyar klub, ehhez jön még a tegnapi sikerrel 15,25 millió euró. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) adatai alapján a szervezet összesen közel 2 milliárd eurót oszt szét a főtáblán szereplő 32 csapat között, ebből persze a legnagyobb szeletet a végső győztes kaphatja.

De honnan van ilyen iszonyú sok pénz az európai fociban? Az UEFA bevételeit nagyrészt a tévés közvetítési jogdíjak és a szponzori bevételek teszik ki, ennek tetemes részét osztja szét a résztvevő klubok között. A Bajnokok Ligája esetében majdnem félmilliárd eurót megkap a 32 résztvevő csapat egyenlő arányban.

Vagyis a Ferencváros eddigi bevétele az alábbiakból tevődik össze:

Nagy siker - anyagilag is

  • Mennyit keresett eddig a Fradi?
  • Itthon ez kiemelkedő összeg
  • Európában sokkal nagyobb tétben játszanak

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel követlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések