A koronavírus-járvány alaposan megviselte a tőzsdéket, a vezető részvényindexek világszerte 50-60 százalékkal kerültek lejjebb február és március között. Ezt követően azonban óriási rali bontakozott ki a részvénypiacokon, ráadásul számos egyedi részvény új árfolyamcsúcsokat tudott elérni. Számos olyan vállalat van, melyeknek az árfolyama elszállt az elmúlt hónapokban, elemzésünkben ezeket a vállalatokat vizsgáljuk meg alaposabban, a módszertan a következő: olyan, 1 milliárd dollárnál nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező, európai vagy egyesült államokbeli vállalatokra szűrtünk rá, melyek részvényei legalább 500 százalékkal kerültek feljebb az idei év során.
Több ismerős név is szerepel a 10 legjelentősebb növekedést elérő vállalatról készült listán, többek között itt szerepel a Zoom kommunikációs platform és a vakcinagyártó Novavax, azonban számos, eddig kevésbé ismert vállalat is helyet kapott a listán.

A következőkben közelebbről is megvizsgáljuk a 3 legkomolyabb növekedést elérő részvényt, megnézzünk, hogy mi állt az árfolyamváltozás mögött.
Miről szól még a cikk?
- Bár a koronavírus világszerte megviselte a gazdaságokat, számos vállalat jelentősen tudott profitálni a helyzetből.
- Több cég részvényárfolyama is 500 százalék fölött nőtt, akadnak négy számjegyű növekedések is.
- Megnéztük a legnagyobb árfolyamemelkedéseket és megvizsgáltuk, mi állhatott a háttérben.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái