Előfizetői tartalom

Folytatódik az őrület, hihetetlen erővel törnek fel a Tesla riválisai

Az idei év talán mondhatjuk, hogy egyik legnépszerűbb befektetései az elektromos autó részvények. Bár a legnagyobb visszahangot egyértelműen a Tesla és vezére, Elon Musk kapja, azonban a piacon sorra jelennek meg az EV behemót versenytársai, és az az igazság, hogy az elmúlt időszakban a feltörekvő elektromosautó-gyártó cégek részvényei jelentősen felülteljesítők voltak a zászlóvivő Teslával szemben. A szektorban az indulatok az amerikai elnökválasztási héten szabadultak el, de még a mostani héten sem láttuk, hogy a rali veszítene a lendületéből, sőt, az elmúlt napokban érkezett vállalati beszámolók hatására méginkább begyorsult az emelkedés, nem egy olyan részvény volt így, amivel valaki szűk két hét alatt közel megduplázhatta a pénzét.

Elképesztő, ami az EV részvények piacán folyik

Folytatódik az eszement a rali az elektromosautó-gyártó részvények piacán, egyszerűen megállíthatatlannak tűnnek a szektor szereplői annak ellenére, hogy lényegében már két hete jelentősebb korrekció nélkül emelkednek ezek a papírok. Ha csak a novemberi teljesítményt nézzük, akkor az Xpenggel több mint duplázni lehetett ez alatt az alig két hét alatt, de azért a NIO-ra és a Li Autora sem lehet panasz. Az látszik egyébként, hogy a kínai elektromos autó startupok felülteljesítők voltak az amerikai versenytársaikkal szemben, de azért az elektromosautó-gyártók zászlóshajójának számító Tesla is 6 százalékot emelkedett már ebben a hónapban. Az is megfigyelhető volt egyébként az elmúlt időszakban, hogy a szektor cégeinek részvényárfolyama (főleg a kínaiaké) több esetben egy irányba mozgott, és egyes papírok magukkal húztak másokat, az Xpeng tegnapi gyorsjelentése után például 33,5 százalékot emelkedett a részvény, amire a Li Auto árfolyama is 27,3 százalékot ralizott, pedig utóbbitól konkrét vállalati hír nem érkezett (itt inkább arról lehetett szó, hogy a Li Autótól is hasonlóan jó jelentést vártak a befektetők, mint az Xpengtől).

Ha a gyártók piaci kapitalizációját nézzük, akkor látszik, hogy továbbra is messze a Tesla a szektor legnagyobb szereplője (és általánosságban is a legnagyobb értékű autógyártó a világon), de szépen kezdenek felzárkózni a versenytársak is, a NIO és a BYD már nagyobbak, mint a német luxusautókat gyártók Daimler és BMW, de a havi néhány ezer autó értékesítő Xpeng is nagyobb már piaci kapitalizáció szerint, mint a Ford, a Peugeot, vagy a Fiat Chrysler.

Mi ez az őrült rali a szektorban?

A hónap elején az emelkedés első számú mozgatórugója egyértelműen az amerikai elnökválasztás volt, ahol a kezdeti Trump-fölény után Biden szép lassan elkezdte átvenni a vezetést, a tőzsdék pedig nagyot raliztak azon a héten, hiszen a befektetők elkezdték beárazni a Biden elnökség+republikánus többségű szenátus forgatókönyvet, ami alapvetően kedvező a részvénypiac számára, hiszen a megosztott kongresszus miatt várhatóan kisebb fiskális csomag jöhet, ami növeli az amerikai jegybank újabb beavatkozásának esélyét és a Biden által tervezett vállalati adóteher-növelés is akadályba ütközhet. Mindemellett Biden programjában nagy hangsúlyt kap a klímapolitika, ami kedvező az elektromos autók piacának szempontjából.

Miről szól még a cikk?

  • Miért raliznak ennyire az elektromos autó részvények?
  • Így változtak a szektor kilátásai az amerikai elnökválasztás fényében.
  • Egymás után döntik a rekordokat az EV startupok.
  • Hol lehet a rali vége? Egy intő jel már biztosan van.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés