Előfizetői tartalom

Mit mutatnak a piaci indikátorok? Szórjuk ki az összes részvényünket a nagy technológiai papírok gyengélkedése miatt?

A technikai elemzésben a leggyakrabban az adott eszköz árfolyamának vizsgálata történik meg. Ám ha ez egy részvényindex, amely egy-egy szektort, ágazatot reprezentálja, esetleg magát a teljes piacit tükrözi, akkor egy igen részletes módszertan is elővehető, ami sokat elárul az adott index belső erejéről. Ilyenkor meg lehet nézni, hogy az adott mutatót valójában a komponensek mekkora hányada viszi előre, vagy éppen lefelé. A háttérben húzódó hangulatról árulkodik az is, hogy mennyi papír volt képes új éves csúcsra futni, vagy ugyanezen időtávon mélypontot beállítani. Szintén fontosak lehetnek az adott index derivatív piacának jelzései, vagy a hozzá kapcsolódó volatilitásra vonatkozó termék alakulása.

Advance-decline vonal Az Advance-decline vonal azt vizsgálja, hogy a piacon hány részvény emelkedik, illetve csökken időben szétterítve. Ehhez meg kell nézni, hogy minden egyes nap hány papír zárt feljebb és lejjebb, majd ezeket a számokat kumulálni kell. Ha a kapott vonal megszakítás nélkül emelkedik, akkor minden nap több részvény zárt magasabban, mint alacsonyabban az előző...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés