Portfolio signature

A vakcinarészvények lehetnek az évtized befektetései - De nem mindegyik!

Hétből csak három olyan gyógyszerrészvény van, amelyik vakcinagyártásba vágott bele a koronavírus ellen, és felülteljesítette az S&P 500-at. Igazán jól csak a kisebb cégek jártak, a nagyobbaknál még akkor is erősek a kételyek a piaci szereplők részéről, ha a fundamentumokra erősen hat a rengeteg leszállított oltóanyag. Mivel a befektetők többsége előre gondolkodik, ezért a fél világ beoltásával járó többletbevételeket be is árazzák az érintett részvények árfolyamába. Így a piaci reakciók sokat elárulnak arról, hogy mire számíthatunk a következő időszakban ezektől a papíroktól.

A világ nagy része tavaly február közepén ébredt rá arra, hogy a koronavírus egy olyan világjárvány lesz, amely alapvető szinten fogja befolyásolni az életünket. Az azóta több mint három millió áldozat csak azért nem lett legalább egy nagyságrenddel magasabb, mert a drákói szigorú korlátozások, és az egészségügyben dolgozók megfeszített munkája révén rengeteg életet sikerült megmenteni. Ezek azonban csak ideig-óráig tarthatóak fent, és rengeteg lemondással, és nehezen számszerűsíthető kárral járnak, nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalomban is. Emiatt hihetetlenül nagy igény lett a vakcinákra, amelyek rekord gyorsasággal meg is érkeztek: jelenleg már 919 millió adagot használtak fel világszerte, és ez a szám napról napra dinamikusan emelkedik. A társadalmi hasznosság mellett ez az évtized befektetésének is tűnhet egyeseknek, de ez nem minden esetben fedi a valóságot.

Az elmúlt 14 hónap alatt - amióta alapjaiban változott meg az emberek túlnyomó részének élete - az egyes gyógyszergyártók részvényeinek teljesítménye nagymértékben eltért. A Pfizer 19%-os tudott ez időszak alatt emelkedni, a Johnson & Johnson 13%-ot, az Astrazeneca pedig mindössze 10%-ot, miközben az S&P 500 nagy hullámvasutat bejárva végül 24%-kal került feljebb azóta. Voltak azonban olyan cégek, amelyek befektetői sokkal jobban jártak, a Pfizer-el szövetkezett, mRNS technológiát fejlesztő BioNTech 363%-kal került feljebb, a Moderna árfolyama 756%-kal száguldott felfelé, az abszolút nyertes pedig a Novavax, amelyik majdnem huszonnyolcszorosát éri tavaly februári értékének. A fundamentális háttérről itt írtunk bővebben. Nézzük meg azt is, hogy az egyes részvények piacai miként reagáltak a gyorsan pörgő eseményekre, és ez mit vetít előre ez a jövőre nézve.

Astrazeneca

Erről lesz szó még a cikkben:

  • Széles csökkenő trendben az Astrazeneca.
  • Monstre korrekció végén a Johnson & Johnson?
  • Nagy veszélyben a Pfizer!
  • Meddig tartanak ki a BioNTech befeketetői a csapkodó trendben?
  • Nincs messze az ellenállástól a Moderna.
  • Látványos alakzatból készül kitörni a Novavax!

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel közvetlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések