Közel az új csúcs
A tavaly márciusi mélypont óta közel duplájára emelkedett az OTP árfolyama, az elmúlt napok ralija után megközelítette a tavaly év eleji történelmi csúcsokat, így közel került ahhoz, hogy új rekordszintre emelkedjen. Megnéztük, mi áll az OTP ralija mögött, miért szeretik a befektetők a magyar bankpapírt.

A hazai blue chipek legfrissebb eredményéről, így az OTP számairól és a bankcsoport kilátásairól ebben a Portfolio Részvény Podcastban beszélgettek a Portfolio elemzői:
Esély a javuló marzsokra
Az elmúlt években a marzsok fokozatos romlása volt jellemző az OTP-nél, azzal a luxusproblémával, hogy még így is jóval magasabbak az OTP marzsai, mint a legtöbb nyugat-európai banké. A befektetők kiemelten figyelik, hogy hogyan alakul a nettó kamatmarzs, itt az idei első negyedévben minimálisan, 5 bázisponttal, de javult negyedéves bázison a kamatmarzs, ami bizakodásra adott okot, annak ellenére, hogy hosszabb távon a marzserózió irányába mutat, hogy a betétállomány növekedése lényegesen meghaladta a hitelekét, a többlet likviditás kihelyezése pedig az alacsony állampapírhozamok miatt negatívan hat a marzsra, és a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón Bencsik László is már hűtötte a várakozásokat, és kérdésünkre válaszolva azt mondta, hogy szinte biztos, hogy az idei év egészében a nettó kamatmarzs alacsonyabb lesz, mint a tavalyi egész évben. Abban az esetben, ha a hitelállomány növekedése nominálisan, volumenében is jóval magasabb lesz, mint a betétállomány növekedése, és a kamatkörnyezet is emelkedik, akkor nem kizárható, hogy az első negyedéves nettó kamatmarzs szintjénél nem megy lejjebb az év egészében a kamatmarzs, ehhez tehát az kell, hogy a marzs szempontjából minden „jól” sikerüljön.
Miről szól még a cikk
- Bő egy év alatt megduplázódott az OTP árfolyama.
- A magyarországi kamatemelés is segíthet.
- Erős a magyar gazdaság.
- Jöhetnek még felvásárlások.
- Még mindig olcsó az OTP.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!