Jön a távközlési szuperholding
A hazai távközlési szektor jövőjével kapcsolatban fontos bejelentést tett tegnap a 4iG. A vállalat előzetes megállapodást írt alá az Antenna Hungária tulajdonosi jogait gyakorló magyar állam képviseletében eljáró nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel az Antenna Hungária tulajdonrészének apporttal megvalósuló tőkeemelés eredményeként történő megszerzéséért.
A tranzakció célja, hogy a felek az állami és a magántőke együttműködésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúra szolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett, kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül, áll a közleményben. A tranzakcióval a 4iG többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungáriában.
Rapid konszolidáció
A távközlési szuperholding létrehozása is azt mutatja, hogy masszív konszolidáció zajlik a hazai IT/távközlési piacon, ami azonban nem feltétlenül jelenti a pozíciók durva átrendeződését. Legalábbis egyelőre.
Miről szól még a cikk?
- A bankszektor, az energetika stb. után a hazai távközlésben is masszív konszolidáció indult el.
- Előtérbe kerülnek a nemzeti érdekek.
- Mi lesz a Telenorral?
- A 4iG metamorfózisa.
- Bizonytalanság a 4iG részvényeinél.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!