Előfizetői tartalom

Elindult az átalakulás, új cég épül a Rábából

Komoly ambíciókat fogalmazott meg a Rába új menedzsmentje, mikor átvette a stafétát a korábbi vezetéstől azzal a feladattal, hogy egy új, modern, a mai autóipari beszállítói sztenderdeknek megfelelő vállalatot kell létrehoznia a Rábából. A vállalatvezetés összeállította a jelentős beruházásokat, átszervezéseket, a termelési folyamatok szinte teljes átalakítását, optimalizálását, a kiegészítő technológiák, ezen belül az energetikai eszközök modernizációját és többek között a vállalati filozófiaváltást is tartalmazó Rába Modernizációs Program 2025-öt, majd el is kezdte megvalósítani a megfogalmazott terveket. A vállalat átalakulásáról, a kihívásokkal teli gazdasági környezetről, és a további tervekről kérdeztük Hetzmann Bélát, a Rába elnök-vezérigazgatóját. Az interjú keretében a Rába győri telephelyén jártunk, az itt készült képek láthatók a cikkben.

Átalakulás és modernizáció Pintér István közel két évtizeden keresztül meghatározó vezetője volt a Rába-csoportnak, tavaly azonban komoly változás jött a cég menedzsmentjében. Miért volt szükség egy annyira drasztikus lépésre, mint az igazgatóság és a menedzsment cseréje? A tulajdonosokat kell megkérdezni arról, hogy miért hozták meg ezt a döntést. Én elnök-vezérigazgatóként...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés