Előfizetői tartalom

Letették a Schneider Electric 16 milliárdos karbonsemleges okosgyárának alapkövét

Portfolio
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a cég új, klímasemlegesen működő okosgyárának ünnepélyes alapkőletételén arról számolt be, hogy ez már a francia vállalat ötödik magyarországi üzeme lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez. A gyár neve Duna Smart Power Systems lesz, amelyben a termelés várhatóan 2024-ben indulhat el. „Magyarországnak kitüntetett szerepe van abban az üzleti stratégiában, amit a Schneider Electric megvalósít” – emelte ki az ünnepségen Frederic Godemel, a cég energiarendszerekért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

A kormányzati stratégiáról és az elektronikai ágazati fontosságáról Szijjártó Péter az ünnepségen jelezte a minisztériumi közlemény szerint, hogy a magyar állam által 2,3 milliárd forinttal támogatott, összesen 16 milliárd forint értékű beruházás várhatóan 500 munkahelyet biztosít majd 2025 után a térségben élők számára. A tárcavezető emlékeztett arra, hogy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés