Portfolio signature

Hatalmas hullámokat vetett az év nagy sztorija a tőzsdéken

Nagy Viktor
A világszerte párhuzamosan folyó mesterséges intelligencia fejlesztések miatt olyan brutális megrendeléseket lát maga előtt a világ egyik vezető félvezetőgyártójának, az Nvidiának a menedzsmentje, hogy több mint 50 százalékkal megemelték a bevételvárakozásukat. Ez alaposan megmozgatta a tőzsdéket, nemcsak az Nvidia, de hardver- és szoftvergyártók árfolyama is nagyot ugrott, és így vezető részvényindexeket is megmozgatott a sztori.

Nagy hullámok

Tegnap már írtunk arról, hogy brutális várakozásokkal jött elő a legutóbbi gyorsjelentésében az Nvidia menedzsmentje. Azt már eddig is tudtuk, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése hatalmas számítási kapacitást, és így jó sok hardvert is igényel majd, ebből pedig profitálhatnak a félvezetőgyártók, mint az Nvidia is, és ezt nagyrészt be is építették a várakozásaikba az elemzők, de amivel a cég menedzsmentje kijött, az azért nagyon erős:

A július végével záruló pénzügyi negyedévben a bevétel 11 milliárd dollár lehet, miközben az elemzők átlagosan 7,2 milliárd dollárral számoltak. Vagyis a cégvezetés bemondott egy 53 százalékkal magasabb számot, mint amire számítani lehetett.

"Hihetetlen megrendeléseket látunk a világ adatközpontjainak átállítására" - mondta a vezérigazgató Jensen Huang az elemzőknek a gyorsjelentést követő konferenciahíváson. Huang szerint az adatközpontok infrastruktúráját ezermilliárd dollár értékben fogják korszerűsíteni az úgynevezett gyorsított számítástechnika kezelésére, ami lehetővé teszi az olyan generatív AI-eszközök futtatását, mint a ChatGPT.

Kedves Olvasónk!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2 490 forint. Az éves előfizetés díja 29 845 forint. Ha még nincs előfizetésed, az alábbi gombra kattintva könnyedén és gyorsan csatlakozhatsz a Signature előfizetői programunkhoz.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések