Előfizetői tartalom

Milyen medvepiac? Egyre közelebb a csúcsdöntés a tőzsdéken

Az elmúlt bő másfél év jól reprezentálja, mennyire gyorsan tudnak új irány venni a tőzsdék, és milyen sebességgel hajlamosak leváltani egy uralkodó narratívát a piacok. Míg tavaly év elején a kamatemelések beindulása, az ukrajnai  háború, és az energiaválság miatt alakult ki medvepiac a világ tőzsdéin, addig az év végére már egészen mást kezdtek árazni a piacok. Ez utóbbi az elmúlt hónapokban jelentős emelkedéshez vezetett a világ vezető részvényindexeinek értékében, ami egyes tőzsdék esetében a medvepiaci esés teljes kitörlését, másoknál pedig új történelmi csúcsokat jelentett. Megnéztük, hogy állnak a világ legszélesebb körben körben követett részvényindexei a medvepiaci esés ledolgozásában, és hogy mennyire vagyunk az új történelmi csúcsoktól.

Megváltozott a széljárás

Kirobbanó formába kerültek a tőzsdék az elmúlt hónapokban, ami abból a szempontból meglepő lehet, hogy a nagyjából másfél évvel ezelőtt még éppen egy masszív medvepiaci esés vette kezdetét. Indokolt is volt az akkori esés, hiszen az infláció elszabadulásával párhuzamosan a jegybankok felvették a kesztyűt és agresszív kamatemelésekbe kezdtek, amivel párhuzamosan a kötvénypiacok is aggasztó jeleket küldtek, a recesszió pedig szinte borítékolható volt – vagy legalábbis nagyon sokan számítottak az érkezésére. Ehhez képest az idei évben már egészen mást áraznak a piacok, és egy sor olyan tényező jelent meg, amely hajtja a tőzsdék emelkedését.

  • Az erőteljes jegybanki kamatemelési kampány ellenére a globális recesszió elmaradt.
  • Az infláció letörésében nagyon úgy tűnik, hogy csatát nyernek a jegybankok. Az USA-ban például az e heti kamatdöntés után már csak egy további emelést várnak a piacok, miközben az inflációs ráta egyre közelebb kerül a jegybanki célszinthez.
  • Az energiaválság után masszív energiaáresés alakult ki, ami elsősorban az európai piacoknak jelentett megkönnyebbülést. A holland TTF-en a gázár már háború előtti szinten jár, 30 euró/MWh alatt.
  • Sok esetben a vártnál jobb vállalati gyorsjelentések érkeztek, ami azt mutatja, hogy a kedvezőtlen makrokörnyezet ellenére a vállalatok az előrejelzéseknél jobban kibírták az elmúlt időszakot.
  • A tavalyi horrorév után masszív rali alakult ki a nagy technológiai részvényekben, ami húzza a nagy amerikai részvényindexek, ami a nemzetközi hangulatra is pozitív hatással van. Ehhez természetesen kellett az is, hogy a mesterséges intelligencia új megatrendként robbant be a ChatGPT megjelenésével.
  • Végül pedig szintén pozitívum, hogy az ukrajnai háború legrosszabb forgatókönyve kiárazódott, és az is látszik, hogy az orosz kitettséggel rendelkező nagyobb cégek nem szenvedtek el igazán jelentős ütést attól, hogy ki kellett vonulniuk az országból.

Szinte kitörlődött a medvepiaci esés az USA-ban

Az S&P 500 tekinthető a világ egyik, ha nem legfontosabb részvényindexének. A benchmarkban a fordulat tavaly októberben jött, és az akkori mélyponthoz képest már közel 30 százalékot emelkedett az index. A nagyobb kérdés viszont nem is az, hogy mennyit emelkedett a mélypontról, hanem hogy hol járunk jelenleg a medvepiaci esés ledolgozásában. Mivel ez egybeesik az index történelmi csúcsával, így kijelenthető, hogy mindössze 282,3 pont hiányzik, hogy a medvepiaci esést teljesen kitörölje, és új történelmi csúcsot érjen el az S&P 500 – vagyis mindössze 5,7 százalékot kellene még emelkednie.

Ha az index szeptemberig elérné ezt, akkor az előző 12 ciklus átlagához képest kétszer olyan gyorsan fog teljesen helyreállni.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés