Portfolio signature

Nagy bejelentés jött az elhízás elleni küzdelemben - Ennek a mellékhatásnak most sokan örülnek

Az elhízás globális probléma, a világ népességének közel harmada túlsúlyos vagy elhízott, nem véletlen, hogy számtalan gyógyszergyártó dolgozik a probléma kezelésére alkalmas készítmények fejlesztésén. Ilyen a Novo Nordisk is, amely fontos bejelentést tett, ez pedig alaposan megmozgatta a tőzsdei árfolyamokat, a dán cég közel került ahhoz, hogy a legnagyobb piaci értékű európai vállalat legyen.

Globális probléma

A McKinsey egy korábbi tanulmánya szerint az elhízás az egyik legnagyobb globális gazdasági problémává vált, amely a fegyveres konfliktusokkal és a dohányzással vetekszik, mint a világgazdaságra a legnagyobb negatív hatást gyakorló emberi tevékenység. Jelentős költségeket ró az egészségügyi rendszerekre, világszerte az összes egészségügyi kiadás 2-7 százaléka kapcsolódik az elhízás megelőzésére és kezelésére irányuló intézkedésekhez, és az összes egészségügyi kiadás akár 20 százaléka is az elhízásnak tulajdonítható, olyan kapcsolódó betegségeken keresztül, mint a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek. Ezek az egészségügyi költségek megterhelik az államháztartást, a termelékenység csökkenése az általános gazdasági nyereséget és a munkáltatókat is érinti.

Az elhízás globális gazdasági hatása egyre növekszik. Az elhízás gyakorisága a fejlett gazdaságokban még mindig növekszik, és most, hogy a feltörekvő országok is egyre gazdagabbá válnak, az elhízás gyakorisága náluk is növekszik. Több mint 2,1 milliárd ember - a világ népességének közel 30 százaléka - túlsúlyos vagy elhízott, ez közel két és félszerese az alultáplált emberek számának. Az elhízás világszerte a halálesetek mintegy 5 százalékáért felelős, 2030-ra a világ felnőtt lakosságának csaknem fele túlsúlyos vagy elhízott lesz.

Nem véletlen tehát, hogy a gyógyszergyártó cégek világszerte számos kutatást folytatnak az elhízás elleni készítmények kifejlesztésére, az elmúlt hónapokban több nagyvállalat, a Pfizer, a Merck, az Eli Lilly is tett fontos bejelentéseket az elhízás kezelésére alkalmas készítményeikről, de több kisebb biotech cég és startup is végez ígéretes fejlesztéseket, a téma pedig a tőzsdei árfolyamokat is alaposan megmozgatta. Tegnap a dán gyógyszergyártó, a Novo Nordisk tett nagy bejelentést, amire nagyot emelkedett a szektor vállalatainak részvényárfolyama.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés