Belenyúlnak a tőkepiacokba
Magasrangú kínai politikusok még júliusban ígéretet tettek arra, hogy megerősítik az ország tőkepiacát és növelik a befektetők bizalmát. A belengetett lépésekre most kerül sor, ugyanis vasárnap a kínai pénzügyminisztérium és a kínai értékpapírpiaci felügyelet több intézkedést is bejelentett:
- hétfőtől a felére csökken a részvénytranzakciókra kivetett illeték (eddig 0,1% volt, legutóbb 2008-ban csökkentették 0,3-ról 0,1%-ra), 0,1-ről 0,05 százalékra csökken az illeték mértéke,
- az értékpapír-vásárláshoz szükséges letéti követelmények 100 százalékról 80 százalékra csökkennek, ez az intézkedés a szeptember 8-i piaczárást követően lép hatályba,
- a tőkepiaci bizalom erősítésére további lépéseket tesznek a fő részvényesek, valamint a tőzsdén jegyzett cégek igazgatói és felsővezetői által végrehajtott részesedéscsökkentések szabályozására,
- egy vasárnapi külön közleményben a szabályozó hatóság arra tett ígéretet, hogy fokozatosan szigorítani fogja a tőzsdei bevezetések ütemét" is, hogy "elősegítse a dinamikus egyensúlyt" a befektetések és a finanszírozás között,
- további ígéret, hogy megkönnyítik a kínai technológiai vállalatok finanszírozását, több osztalékfizetést ösztönöznek a kínai vállalatok körében, és több hosszú távú tőkét irányítanak a piacra.
-
37 új lakossági alapot hagytak jóvá, ezeken keresztül irányítanának friss tőkét a kínai részvénypiacokra. A kínai értékpapírpiaci felügyelet honlapja szerint ezek között 10 tőzsdén kereskedett alap (ETF) van, amelyek a kis kapitalizációjú vállalatok részvényeit tömörítő CSI 2000 indexet követik, 7 technológiai fókuszú ETF-et is jóváhagytak, és további 20 innovatív befektetési alapot.
Vegyes reakciók
A piaci szereplők első reakciói vegyesek az intézkedésekkel kapcsolatban,
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
