kamat
Üzlet

Próbálták megfordítani az amerikai tőzsdéket

Portfolio
A reggeli órákban az ázsiai tőzsdéken negatív hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában is mínuszban nyitottak a vezető börzék, majd a napon belüli csapkodás után a kereskedési idő végére ismét negatív lett a hangulat. Ez részben annak volt betudható, hogy az amerikai tőzsdék esése rányomta a bélyegét a nemzetközi hangulatra, a befektetők érezhetően feszültek a Fed holnapi kamatdöntő ülése előtt.

Nem sikerült a fordítás

A korábban látott eséshez képest végül kisebb mínuszban zárták a napot az amerikai tőzsdék, a Dow 0,3 százalékot esett, míg az S&P 500 és a Nasdaq 0,2 százalékkal gyengült. Az S&P 500-at éppen az október óta tartó emelkedő trendvonalról húzták vissza, vagyis fontos szint közeléből fogja holnap várni a piac a Fed kamatdöntését.

spx0919asdasd

Javul a hangulat

Az elmúlt órákban érezhetően javult a hangulat az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek jóval kisebb mínuszban vannak, mint a kereskedés korábbi szakaszában. A Dow 0,2 százalékot esett, míg az S&P 500 0,3 százalékkal került lejjebb, a Nasdaq pedig 0,1 százalékot gyengült.

spx0919asd

Új cég debült ma a tőzsdén, felrobbant az árfolyam

Kilőtt a Nasdaq–on ma debütált Instacart árfolyama, ami arra utal, hogy erősödik a befektetők kockázati étvágya az új tőzsdei bevezetések iránt. Az Arm múlt heti bevezetése után ez már a második nagyvolumenű tranzakció volt az USA-ban, amely jelentős érdeklődést generált.

Tovább a cikkhez

Egyre lejjebb

Folytatódik az esés az amerikai tőzsdéken a kedd esti kereskedésben, miközben a befektetők a Fed e heti kamatdöntő ülésére várnak. A Dow 0,9 százalékot esett, míg az S&P 500 0,8 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,8 százalékos mínuszban van.

spx0919

Ismét a Magyar Telekom volt a nap sztárja

Az alapvetően kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére pluszban zárta a napot a BUX, elsősorban a Magyar Telekom és a Mol teljesítményének köszönhetően.

Tovább a cikkhez

Szándékosan nyomják fel az olajárakat a szaúdiak? Megszólalt az energiaügyi miniszter

Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere, Abdulaziz bin Szalmán herceg a Calgaryban megrendezett kőolajipari világkongresszuson megvédte az OPEC+ olajkínálat-csökkentő lépéseit, és kijelentette, hogy ezekkel nem az olajárak mesterségesen magasan tartása a cél.

Tovább a cikkhez

Itt a sugárzó sikersztori a tőzsdén - Aki kimarad, lemarad!

Nemrég 12 éves csúcsra száguldott az urán világpiaci ára - de mégis miért? Számos ok meghúzódik a háttérben, a legfontosabb talán az, hogy a globális energiaellátási bizonytalanságok apropóján fókuszba került a rugalmas, fenntartható és megbízható energiarendszer kiépítése, amiben egyre inkább úgy tűnik, hogy nagyon fontos szerepe lesz az atomenergiának. A legfrissebb várakozások szerint elképesztő mértékű keresletnövekedés várható a radioaktív érc iránt, és bár rohamtempóban épülnek ki világszerte az erőműkapacitások, pár éven belül komoly hiány alakulhat ki. Ez pedig a pénzügyi piacokon is lecsapódik, nem csak az uránár, de az uránbányász vállalatok részvényei is szárnyaltak a mögöttünk álló hónapokban - adódik a kérdés, hogy vajon már elment ez a vonat, vagy még csak most indul be igazán? Érdemes rá feszállni? Ennek járunk utána elemzésünkben.

Tovább a cikkhez

Tovább esik Amerika

Folytatódik az esés a tengerentúlon, a Nasdaq már 0,9, az S&P 500 0,6, a Dow pedig 0,5 százalékos mínuszban van.

dow0919

Felülteljesít a BUX

A zárás előtt a magyar tőzsde 0,3 százalékos pluszban van, elsősorban a Mol és a Magyar Telekom teljesítményének köszönhetően, előbbi 1,1, utóbbi pedig 1,9 százalékos pluszban van.

bux0919

Újabb csúcsra ugrott az olajár

A délutáni kereskedésben a globális benchmarknak számító Brent típusú kőolaj hordónkénti ára elérte a 95,6 dolláros szintet, ami tavaly november óta a legmagasabb érték.

brent0919

Eséssel kezd Amerika

A nyitást követően a Nasdaq 0,4, az S&P 500 0,3, a Dow pedig 0,1 százalékos mínuszban van.

sp500_0919

Minimális elmozdulások várhatóak Amerikában

A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint stagnálással kezdődhet a nap az amerikai tőzsdéken. A piacokon egyértelműen érezhető a Fed holnap esti kamatdöntése előtt a kivárás.

Itt a magyar tőzsde legújabb főnixe - Ezt a feltámadást még sokáig emlegetjük

Látványos feltámadást mutat a Magyar Telekom részvénye tavaly ősz óta, és a napokban ismét lendületet kapott a részvény, miután a cég vezetője Orbán Viktornál járt, és a távközlési pótadó, valamint a közműadó kivezetésének ígéretével távozott. Ez egy újabb lökést adott az árfolyamnak, amit az újraéledő osztaléksztori és a javuló növekedési kilátások tápláltak az elmúlt egy évben. Megnéztük, hogy miért lehet vonzó még a Magyar Telekom részvénye és hogy hogyan állnak az árazási szintek egy ilyen elképesztő rali után.

Tovább a cikkhez

A Magyar Telekom húzza a BUX-ot

A kereskedési idő felénél a BUX kisebb pluszban van, a blue chipek azonban vegyesen teljesítenek, hiszen amíg a Magyar Telekom és a Mol részvényei emelkednek, addig kisebb mínuszban van az OTP és a Richter is.

Tovább a cikkhez

Már pluszban a vezető börzék

A reggeli mínuszos nyitást követően a CAC 0,4, a FTSE 0,3, a DAX pedig minimális, 0,1 százalékos pluszban van.

cac0919

Felfelé vette az irányt a magyar tőzsde

A BUX már 0,3 százalékos pluszban van a reggeli kisebb esést követően.

bux0919

A blue chipek is egyre jobb formában vannak, az emelkedést a Magyar Telekom vezeti, miután már 1,5 százalékkal kerültek feljebb a cég papírjai a kereskedés első órájában.

telekom0919

Mínuszban a vezető börzék

A nyitást követően a DAX 0,3, a CAC 0,2, a FTSE pedig 0,1 százalék körüli mínuszban van.

dax0919

Folytatódik az esés a magyar tőzsdén

Kisebb eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek is esnek a Richter kivételélével.

Tovább a cikkhez

Minimális elmozdulás a magyar tőzsdén

A nyitást követően a BUX minimális, 0,1 százalékos pluszban van.

bux0919

Valami nagy dolog készül az OTP-nél

Fél év alatt több mint 60 százalékot emelkedett az OTP árfolyama, ami több tényezőnek is betudható, például annak, hogy a befektetők már megemésztették az ukrajnai háború lehetséges hatásait, de annak is, hogy a bankcsoport hatalmas profitot termel. Most viszont érdekes technikai jelzés érkezett, amiből nagyobb esés is jöhet az OTP-nél, főként akkor, ha a nemzetközi tőkepiaci hangulat is elromlik.

Tovább a cikkhez

Kisebb esés jöhet Európában

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones stagnált, a S&P 500 0,1 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel esés látszik, a Nikkei 1,48 százalékos mínuszban áll, a Hang Seng 0,01 százalékos mínuszban van, míg a CSI 300 0,48 százalékot esett.
  • Eséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,29, a FTSE pedig 2 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC pedig minimális elmozdulással kezdheti a napot.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,02 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,05 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,12 százalékkal kerülhet lejjebb.

Mi várható makro fronton?

Ma az Eurostat teszi közzé az augusztusi inflációs adatokat, melyekből ismét rangsort lehet felállítani a kontinensen. Ugyan a magyar infláció is erőteljes csökkenésnek indult, de a 16,4 százalékos érték még így is szinte biztosan a legmagasabb volt Európában.

2023. szeptember 18-24. makronaptár
Magyar makrogazdaság
szeptember 18. hétfő 8:30 MNB Nemzetközi tartalékok aug.
szeptember 19. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
szeptember 21. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
szeptember 22. péntek 8:30 MNB A háztartások hitelállományának alakulása Q2
szeptember 22. péntek 11:00 PM Részletes államháztartási beszámoló aug.
Nemzetközi makrogazdaság
szeptember 19. kedd 11:00 EU Infláció aug.
szeptember 20. szerda 3:15 Kína Kamatdöntés  
szeptember 20. szerda 8:00 UK Infláció aug.
szeptember 20. szerda 11:00 EU Építőipar júl.
szeptember 20. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
szeptember 20. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
szeptember 21. csütörtök 13:00 UK Bank of England kamatdöntés  
szeptember 22. péntek   Japán Bank of Japan kamatdöntés  
szeptember 22. péntek 9:15 Franciao. Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 9:30 Németo. Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 10:00 EU Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 15:45 USA Előzetes bmi szept.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 39,2 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 9,4 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 54,9 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 5,5 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 14,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 34 624,3 0,0% -0,1% 0,4% 4,5% 12,3% 31,9%
S&P 500 4 453,53 0,1% -0,8% 1,9% 16,0% 15,0% 53,3%
Nasdaq 15 225,37 0,2% -1,5% 3,6% 39,2% 28,4% 103,2%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 33 533,09 0,0% 3,3% 6,6% 28,5% 21,6% 43,2%
Hang Seng 17 930,55 -1,4% -0,9% -0,1% -9,4% -4,4% -33,8%
CSI 300 3 727,71 0,5% -1,1% -1,5% -3,7% -5,2% 14,0%
Európai részvényindexek              
DAX 15 727,12 -1,0% -0,5% 1,0% 13,0% 23,4% 29,4%
CAC 7 276,14 -1,4% 0,0% 1,6% 12,4% 19,7% 35,7%
FTSE 7 652,94 -0,8% 2,1% 5,4% 2,7% 5,8% 4,8%
FTSE MIB 28 585,86 -1,1% 0,2% 3,0% 20,6% 29,3% 34,7%
IBEX 9 482,1 -0,7% 0,5% 2,3% 15,2% 18,8% 0,4%
Régiós részvényindexek              
BUX 57 669,19 -0,6% 0,8% 2,6% 31,7% 44,0% 59,7%
ATX 3 161,84 -0,7% 0,4% 1,4% 1,1% 8,5% -5,5%
PX 1 351,68 -0,2% 1,6% 0,1% 12,5% 10,8% 23,8%
WIG20 66 439,44 -1,4% 0,0% -2,4% 15,6% 34,6% 15,5%
Magyar blue chipek              
OTP 14 440 -1,7% -0,4% 2,4% 42,8% 66,8% 44,9%
Mol 2 746 -0,6% 2,5% 3,5% 5,5% 9,1% -5,0%
Richter 9 255 0,6% -1,6% 0,3% 11,5% 22,0% 81,5%
Magyar Telekom 525 0,0% 15,8% 19,3% 54,9% 72,1% 28,7%
Nyersanyagok              
WTI 91,48 0,8% 4,8% 12,6% 14,0% 6,9% 31,0%
Brent 94,48 0,5% 4,2% 11,4% 11,3% 3,4% 19,6%
Arany 1 926,85 -0,1% 0,3% 1,8% 6,1% 15,0% 60,7%
Ezüst 23,16 -0,1% 0,5% 1,8% -2,5% 19,6% 63,1%
Devizák              
EURHUF 384,7 0,5% 0,2% 0,6% -3,9% -5,0% 18,7%
USDHUF 360,3579 0,4% 0,9% 2,5% -4,0% -10,8% 30,1%
GBPHUF 444,2800 -0,3% -0,5% -0,8% -1,7% -3,7% 21,7%
EURUSD 1,0676 0,1% -0,7% -1,8% 0,0% 6,4% -8,8%
USDJPY 147,8700 0,0% 1,0% 1,8% 11,0% 3,4% 31,7%
GBPUSD 1,2380 -0,1% -1,2% -2,7% 2,9% 8,3% -5,9%
Kriptovaluták              
Bitcoin 26 770 0,6% 6,4% 2,8% 61,2% 35,2% 322,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,31 -0,4% 0,7% 1,3% 12,6% 25,2% 41,6%
10 éves német állampapírhozam 2,69 1,7% 3,1% 3,6% 5,0% 52,4% 458,1%
10 éves magyar állampapírhozam 6,98 -0,3% -1,6% -8,8% -24,5% -25,6% 83,7%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

lakóautó kemping
dróntámadás házak ellen drónraj
kolera vakcina
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
internetno tablet