Előfizetői tartalom

Hét részvény dominálta idén a tőzsdéket, de éppen most törhet meg az egyeduralmuk

Kövesy Károly
Mindössze hét részvény dominálta idén az amerikai részvénypiacot, de az elmúlt időszakban beindult eséssel egyre inkább felerősödnek azok a hangok, melyek szerint a Csodálatos Hetes vezető pozíciója megkérdőjeleződhet. Az AI-hullám meglovaglása után a befektetőket hidegzuhanyként érte az amerikai jegybank szigorú kommunikációja, ami láthatóan elkezdte a valóság talaja felé visszahúzni a tőzsdéket. Ennyi lett volna a Csodálatos Hetes dominanciája, és elkezdhetnek magukra találni a piac eddig elhanyagolt részei? Vagy éppen ez a mostani jelentene jó beszállót a megacap tech részvényekbe? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Hét részvény

Ha vetünk egy pillantást az amerikai részvénypiac legszélesebb körben követett benchmarkja, az S&P 500 idei teljesítményére, elsőre azt gondolhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, 11 százalékot emelkedett az index, minden a legnagyobb rendben van. Árnyalja azonban a képet, hogy a kapitalizációval súlyozott indexben

mindössze hét részvény, a piaci szereplők által „Csodálatos Hetes” névre keresztelt csoporthoz köthető az idei emelkedés szinte egésze.

Az említett csoportot az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Google, az Nvidia, a Tesla, és a Meta alkotja, amelyek nem kis mértékben a mesterséges intelligencia körüli hype-nek köszönhetik az idei teljesítményüket. Részvények ezen maréknyi csoportja teszi ki az S&P 500 kapitalizációjának több mint egyharmadát. Ahogy Torsten Sløk, az Apollo vezető közgazdásza is rámutat, a tőzsde Hét Mesterlövészének árfolyama idén több mint 50 százalékkal emelkedett (múlt péntekig), miközben az indexben szereplő maradék 493 részvény gyakorlatilag stagnált.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

2 223 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái