Tavaly októberben a Magyar Telekom árfolyama közel évtizedes mélypontot ütött, a részvényárfolyam 274 forintig süllyedt. Ebben akkor már szerepet játszott hazánk iránti befektetői bizalom drasztikus megingása, amelyet a forint mélyrepülése talán mindennél jobban mutatott. Az ország a devizaválságot elkerülte, elsősorban az energiaárak jelentős korrekciójának köszönhetően. Aki akkor bátor volt, miközben mások féltek, komoly hozamot tudott elérni.
A hazai távközlési cég árfolyama a napokban meghaladta az 525 forintot. Tekintve, hogy időközben a cég fizetett 30 forint osztalékot részvényenként, ez azt jelenti, hogy az élelmes befektetők duplázhattak a Magyar Telekomon kevesebb, mint egy év leforgása alatt. Tehát nem egy Apple vagy egy Tesla volt az elmúlt egy év egyik legjobb befektetése, hanem egy unalmasnak gondolt, hazai telekommunikációs sztori.
A Telekom-rally mögött számos ok húzódik, a legtöbb azonban olyan fundamentum, amelynek a valós hatásait még nem is láttuk igazán. A sokéves mélypontokról látott első visszapattanás a hazai makrokockázatok kiárazódásának köszönhető, a hazai hozamok és a forint árfolyamának normalizálódása minden hazai eszközre pozitívan hatott a tavalyi év végén.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái